Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek komplett a barátom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek komplett a barátom vagy én vagyok a rossz?

Figyelt kérdés

Minden kis ügyért hatalmas balhét csinál. Ez megy már hónapok óta, de csak most tudatosítottam magamban, mivel úgy táncoltam neki, ahogy fütyült. Szeretnék egy példával jönni, hogy érthetőbb legyen a kérdés megválaszolása. Tényleg, őszinte véleményeket kérek, azért kedvesebb formában.


Interneten tartjuk a kapcsolatot, hatalmas távolság van köztünk. Ő már férfinak mondható, én pedig még kicsikének érzem magam mellette, de nagyjából hasonló korosztályunk van. Mellesleg anno hazudott a koráról és a munkahelyéről is.


Mai napi adag, amit lecirkuszolt velem:

Nagy vonalakban leírva; képeket szoktam neki küldeni, amikor csak kéri, hogy láthasson (viszont ő soha nem készít magáról képet csak, ha megtervezett az ügy), viszont ma 7 kép helyett azt hiszem, 4et küldtem. Erre azzal jött, hogy megváltoztam és elkezdte a meséjét, durciját. Mondtam neki, hogy ne kezdjen el egy újabb drámát. Azt válaszolta, hogy ne beszéljek úgy, mint egy ribi... (egy párszor már nevezett így, pedig igyekszem mindig kedveskedni neki valamivel, de folyton én vagyok a hibás)

Apropó fontos dolog, hogy két napja iszonyat beteg vagyok, hőemelkedésem van, fáj a torkom, ülni sem bírok konkrétan. Szóval, ezért nem igazán volt kedvem ehhez az egészhez és leírtam neki ezt is. Azt mondta, hogy kőszívű vagyok, unintelligens, nincs jó karakterem, rossz vagyok, csak azt tudom, hogy bíráljak másokat. Végül: légy beteg és légy azzal, akivel akarsz, undorító. Erre elment ismerkedni új emberekkel.


Én ezt nem bírom már, tényleg velem van a baj? Önbizalomhiányos vagyok.



2019. nov. 22. 19:46
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%
Tiltás, törlés, a jelenlegi távolságnál közelebb nem költözés.
2019. nov. 22. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:
Akkor nem csak szerintem nem normális? Tényleg nem tudom eldönteni, mert lehet, hogy én vagyok a hibás mindenért.
2019. nov. 22. 19:51
 3/22 anonim ***** válasza:
100%

Veled van baj, ha ezt tűröd, és nem dobod ki a búsba.

Ráadásul "hatalmas távolság" = soha nem is találkoztatok? Hazudott neked arról, hogy kicsoda: hogy derült ki?

Honnan tudod, hogy valójában kicsoda, és _mire használja a képeid_? Milyen jellegű képeket akar?

Tényleg kicsike vagy hozzá, ennyire naiv és fogalmatlan kislányként. Apropó: hány éves vagy? Simán lehet, hogy egy pedofilnak adja el a képeid, vagy ilyen oldalakra tölti fel.

Ha egy csepp eszed van, azonnal tiltod és elfelejted azt is, hogy létezik.

2019. nov. 22. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
100%
Vele van a baj. Szakítsd meg vele a kapcsolatot. Ezt olvasni is rossz volt :(
2019. nov. 22. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd a francba azt a gyökeret. Mindenki megérdemli, hogy normális kapcsolata legyen
2019. nov. 22. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

Ő maga vallotta be, hogy munkanélküli, és 27 éves. Akkor még 21et mondott nekem. A korom azért nem írtam le, mert akkor ezért jönne a bántás. 18 vagyok.

De, ha elhagyom, akkor én leszek a rossz, mert képes vagyok őt elhagyni. Sokat beszélt erről, de ha normális akkor nagyon sok szeretetet ad. Nem tudom, hogy melyik az igazi énje. Ezért jöttem ide, mert valami kis lelki támogatást szeretnék kapni vagy valamit...

2019. nov. 22. 19:57
 7/22 anonim ***** válasza:
100%

Remélem kibaxod még ma.

Nem veled van a baj.

2019. nov. 22. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
100%
Ne érezd szarul magad, amiért dobod, a csávó egy igazi suttyó gyökér, 1 percet nem érdemes rá pazarolni. Fiatal vagy, előtted az élet, nem kell leragadni 1 ilyen beteg patkány mellett.
2019. nov. 22. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:
Úgy tervezem, hogy egyre kevesebbet fogok vele írni, majd ő maga lép le... vagy én már nem tudom. De azért ez is részben megoldás lehet(?)
2019. nov. 22. 20:03
 10/22 anonim ***** válasza:
100%
Tiltsd le kislány a geecibe, most!!! Sokan örülnének neked, ha veled tarthatnák a kapcsolatot, vannak normális srácok is, sőt, sok van. Te kifogtál sztem egy lelkibeteget (és most finom voltam).
2019. nov. 22. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!