Hisztek benne, hogy ha valakit nem tudtok kiverni a fejetekből, annak oka van?

Én hiszek ebben.

Van egy fiú, ha már épp nem gondolok rá akkor álmodok róla vagy meglátom az utcán, hogy véletlen se kerüljön teljesen feledésbe. Részemről ezt úgy veszem, hogy így kell lennie.

Voltam/vagyok ilyen helyzetben:

Egy képzésen megismertem egy nőt, akinek nagyon megtetszett a személyisége. Döntenem kellett: vagy barátnőzök, vagy tanulok. A helyzetet bonyolítja, hogy van egy alapbetegségem, ami miatt nem mertem felé közeledni, mert szégyenlem. Aztán a képzésen távolodtam tőle, néha azért beszélgettünk. A képzés végén jöttem rá, hogy Ő lenne az Igazi, mert Ő neki sem voltam közömbös. Nagyon bánom, hogy nem mertem lépni felé, hiányzik. Néha beszélünk írásban, volt, hogy majdnem taliztunk is, de nem lett belőle semmi sem.

Az ember utólag jön rá, hogy mit veszített...