Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon van okom félni?

Figyelt kérdés
7 hónapja vagyunk együtt a barátnőmmel, párszor apró dolgokon kaptunk már össze, de itt is érzem, hogy sokkal jobban tudom kezelni a dolgokat, mint az elejen. Most fogunk majd összeköltözni, viszont amin aggódok egy kicsit, hogy az első barátja a páromnak, immár 4 éve vége van, de tartják a kapcsolatot. Korábban 1.5 év után a barátnőm miután ahogy szakítottak még akart találkozni vele és ott írta a barátnőjének, hogy nem tudja mit hoz a jövő, de később simán újra vele lenne,de lehet csak most gondolja úgy és később más lesz. Sosem olvasok bele más telefonjába, de úgy voltam vele, hogy valakivel ha nagyon jól érzem magam és vele tervezek akkor muszáj tudnom.
2020. jún. 8. 13:55
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Azóta volt két barátja. Egysze4 jött egy üzenet akkor kérdeztem meg tőle, hogy szoktak e beszelni, mert nekem elotte nem mondta. Mondta, hogy meselt rolam is neki ami tenyleg igaz, de akkor is ott van a mano a fejemben. Mi van ha a srac szakit a baratnojevel?
2020. jún. 8. 13:57
 2/12 A kérdező kommentje:
Mar 5 eve egyutt vannak, de felek ha vege akkor rogton baratnom lesz az akihez megy
2020. jún. 8. 13:58
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Én óvatos lennék és semmi konkrétumra nem kötelezném el magam 7 hónapnyi együttlét után.

Ffi.

2020. jún. 8. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Jól kijövök vele, tényleg a házi munkában is tök szorgalmas, megakarja az együtt élést. Barátnőinek is állandóan mesél rólam csak félek azért ettől. De akárhogy nézem ez a dolog 7 hónap és 2 év után is ugyanúgy ott lenne. Teljesen közömbösen írnak egymásnak, mint kb két ismerős. És havonta, most talán többször mert elujsagolta a sracnak, hogy ossze fogunk koltozni
2020. jún. 8. 14:03
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Egy kapcsolatban alapvető a bizalom. Ha ez nincs meg, akkor miért vagytok együtt?
2020. jún. 8. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Én bízok a másikban, de azért ne legyünk már álszentek, hogy akit szeretünk és tudjuk, hogy az ex ott van ismeretségi szinten megy vele a kapcsolattartás nem merül fel az aggodalom.
2020. jún. 8. 14:09
 7/12 anonim ***** válasza:
77%

Ha a párod szakított, akkor fölöttébb gyanús. Megbánhatta és ezért van a kapcsolatfenntartás.

Ha az exe szakított, még gyanúsabb, mert a lány vonzódik hozzá.

Megjegyzem, hogy részemről ezek mind csak feltételezések. Te ismered a helyzetet a maga gyökerében, Te látod, hallod a lány reagálást.

Megkérdezhetnéd, hogy a kedvedért és a bizalmadért hajlandó-e felszámolni a kapcsolatot az exszel.

2020. jún. 8. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Érdekes ilyen hosszú ideig tartani az exel a kapcsolatot.

Ezt a barátnőd mikor beszélte a barátnőivel, kapcsolatotok elején? Ha mostanában, akkor kissé gázos.

2020. jún. 8. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Igen, nagyon bízol. Azért gondoltad jogosnak, hogy beleolvasol a telefonjába.

Nem tudod te mi az a bizalom. Egyszer majd betelik a pohár és kidob emiatt.

2020. jún. 8. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
"Én bízok a másikban, de azért ne legyünk már álszentek, hogy akit szeretünk és tudjuk, hogy az ex ott van ismeretségi szinten megy vele a kapcsolattartás nem merül fel az aggodalom." Nem! Nem bizol benne. De magadban sem. Addig ne költözz össze vele amig ezt magadban nem tudod tisztázni. Ugyanigy az "álszentségre" valo hivatkozással fogod késöbb teljesen elbaltázni a kapcsolatodat, a nö életét meg megkeseriteni.
2020. jún. 8. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!