Kb.: 15 éve együtt élők, házasok, nálatok mennyi a szex, az érzelem?

Nálunk a végén olyan kétheti 1-2 szex volt. Pedig több is lett volna, ha férjem beszélgetni is ráér velem, nem csak vár rám este, hazaérve a túlórából (amire nem volt szükség anyagilag, szerintem oda menekült, hiába kértem, inkább legyen velünk, de akkor még dicséret...) S ha még ébren talál, a hálószobában malmozva nézi az órát, mikor altatom el a gyerekeket végre, hogy megkapja az adagját, hanem ő is csatlakozik a családjához, na meg napközben is eszébe jutok, nem csak ha "viszket". Ha már "értünk" dolgozik. Ezt többször jó antiromantikusan szájba rágva mondtam neki, hogy az lenne az előjáték, hogy legalább jegyezze már meg néha, ha netán még tetszem, meg hívjon fel, hogy legyen közöm az idejéhez, gondolataihoz, s érezhessem, érdeklem... és nagyon ritkán pár napra újra működött is, de ha közbe jött valami, akkor hetekre, sőt hónapokra emlegetős sértődés volt, hogy "minek törje magát" ha múltkor se érte meg. Lassan kezdtem magam tárgynak érezni, hogy neki bárki jó lenne. És sunyiban tényleg keresett is mást, persze a nagy önfeláldozó túlórák alatt helyben, akinek nem derogált udvarolni, folyamat megkérdezni, hogy van, mit csinál, dicsérni, szerelmes levelet írni, szépen illatosan kiöltözni, ajándékot venni, programra vinni... és előre és nem csak cserébe. Szóval mindazt odaadni, amitől mi is működtünk volna, s működtünk is sokáig. Két év hazudozás, majd ide-oda cuccolás, pár hónap újrapróbálás, megint nincs elég szex, végleg költözés... majd fél év múlva jött volna vissza, hogy mégse jó az új nő, mert ott képzeljem, hónapok óta semmi szex nincs, szánjam már meg, mert megváltozott, s jut eszébe, én vagyok az igazi (de közben még vele lakik). Hát kérem... Amellett, hogy a gyereknek apja, s emiatt engem erősen rág ezért a bűntudat, érzem, meg lenne vele a kémia ma is, mert azzal sosem volt baj. De egyrészt a bizalom oda, másrészt nem akarok újra teljesítmény szerint pontozva élni, mint az utolsó tán 4-5 évben - az pont elég stressz a munkahelyemen, így az eszem nemet mond. Szexért koldulni a kedvességet, mikor az fordítottan indulva kéne hullámozzon, nem kötelességként, sem hatalmi harcként, sem segédeszköznek nézni a másikat, hanem szeretetből, társként, közösségben minden másban IS, s naponta kifejezve hogy csak ő kell - arra IS. A szex szerintem közös szép ajándékunk, titkos örömünk, amit nem lehet követelni, mert az pont elrontja.

Mikor jött az én életembe is más, még engem is meglepett a saját étvágyam, szóval most van napi 1-2, szerintem simán csak mert ő hajlandó beszélgetni is és nem csak mint a viccben "már mondtam, hogy szeretlek, majd szólok, ha változik". (Az exem persze meg van róla győződve, hogy csak azért vagyok vele, mert többet keres és jobb az ágyban nála - ezzel megőrjít, mióta visszajönne, folyton rákérdez a nagy önsajnálatban, ha a gyerekek miatt beszélünk, s nem érti, hogy már nincs köze hozzá.) Persze most már félek, tele sebekkel, hogy ki tudja, ez meddig tart. Bárcsak ő is kibírna velem 20 évet, amiből végülis 15-17 egész jó volt. :)

Akkor elmesélem ezt férj, azaz férfi oldalról is. Én úgy gondolom, hogy a melegség, a lágy frekvenciákat, a rezgéseket a nőnek kellene adni, a férfinek venni és cselekednie. Nekem férjként elment a kedvem az egésztől. Miért mindig én lépjek, hívjak, kedveskedjek? Soha egy jó szót nem kaptam, soha egy kis női játékosságot nem kaptam, soha magától egy érintést, puszit, csókot nem kaptam. Majd legyek én a magabiztos szerelmes férj, aki elvarázsolj aa feleségét.

Hol van az leírva hogy mindig csak a férfi lépjen?

Na, elmondom mi van! Ha egy nő passzív, ott már a részéről megszűntek az érzelmek, már nem szereti a férjét, csak vele van. Könyörgöm kedves nők! Legyetek már őszinték legalább magatokkal! Álljatok már oda a férjetek elé, és mondjátok meg nekik, hogy ne haragudj kedvesférjem, már nem kívánlak, nem nézlek férfinek. Egy férfi tudat alatt annyira érzi hogy a nő nem tekinti már őt partnernek. Ezért is van annyi passzív férj.

Vannak menthetetlen kapcsolatok, akik szimplán nem illenek össze és erre csak évtizedek után jönnek rá. De hogy valaki nem durva vagy részeges, az alap, nem érdem. Egy idő után meg mindenki tud unalmas lenni, ilyenkor érdemes közös élményeket, ünnepeket beiktatni.

Nem írtam, hogy kiszolgálni kell a másikat, hanem rendszeresen beszélni vele.

Én akkor is azt látom, hogy csak adják az emberek azt a sok áldozatot és panaszkodnak, viszont mivel nem is ismerik egymást, így nem tudják azt adni, amire szükség lenne. Végül egyszerűbb megsértődni, hogy de már annyi mindent tettem. (Kb. mintha a sivatagban azzal védekeznél, hogy víz helyett már adtál egy aranygyűrűt, nem érted, mi a baj, amikor az drágább.) Ez elég gyakori játszma. Hallgatással való büntetésben meg egymást hibáztatva is naaagyon sok évig szoktak együtt leélni.

Vannak általános viselkedési formák, amik vonzók a nők szemében. Érzelmileg unalmassá válik a biztonság, "a kutya is a jódolgában veszik meg" tartja a mondás is. Egyszerűen a tüzet a kellemes bizonytalanság érzése tartja, nem a megbeszélés. Egy idő múlva már nincs mit megbeszélni. A szerelem is az ismeretlen és a bizonytalanság érzése miatt annyira édes.

Ezért annyira piszok nehéz és szemétség a monogámia. Hosszú évek alatt a két ember felemészti egymást. Persze van olyan is, hogy két ember élete végéig szuper életet él közösen, de az nem munka, hanem szerencse kérdése, azaz két olyan személyiség találkozott, akik alapból tökéletesen kiegészítik egymást. Márpedig ez egy óriási nagy szerencse!