Miért van az, hogy bevallotta az érzelmeit mégis menekül?

Ódákat tudnék neked írni. Az első és egyetlen párommal 18 éves, életvidám lányként jöttem össze, de tapasztalatlan voltam. Rengeteget hisztizett a mostanra már exem, mondván, őt sokat bántotta az exe. Egy ártalmatlan poénon is megsértődött. Nemigazán voltak/vannak barátai, csak én voltam neki. Pár hónap alatt összeszoktunk és "megneveltem". Leszoktattam erről az állandó hisztiről. Évekig nagyon jól megvoltunk, majd jöttek a problémák nála, amit most itt nem fejtenék ki. Onnantól kezdve állandóan másokat okolt a tetteiért. Utálta magát, utálta az életét. Számtalanszor megkerdezte, mit szeretek még rajta és miért vagyok vele. Én támogattam, ekkorra már 6 év volt mögöttünk. Az utolsó 1 év arról szólt, hogy ő utált mindent, én mellette maradtam, pszichológust játszottam, miközben ő egyre többet bántott érzelmileg. A vége az lett, hogy némi önbizalomért egy másik nőhöz fordult, engem meg ott hagyott, mint egy darab szart, aki sosem számított semmit. És kegyetlenül a képembe vágta, hogy mégis mire számítottam, ő egy rossz ember lett, amit én is tudtam, mégis vele maradtam.

Röviden ennyi. 4.hónapja próbálok visszatalálni magamhoz.

Ő valószínűleg az volt, igen. 1-2 napja kerestem ilyen jellegű videókat és teljesen magamra, illetve a helyzetünkre ismertem.

Traumakötődés a jelenség neve, amiben szenvedek.

Ugyanis mindezek ellenére sem tudtam őt elengedni, pedig volt, hogy utolsó évben már szakítottunk. Illetve, azóta is keres engem, nem hagy békén, pedig a nővel van. Én meg valahol örülök annak, hogy nem felejt.... És ez beteges. Na mindegy, ez már legyen az én bajom.

Szóval igen, az én exem az, vagy valami hasonló. A te párodról (?) ennyi infó alapján nem tudok nyilatkozni.

Én ezután a tapasztalatom után viszont menekülték olyan embertől, akit te próbálnál szeretni, ő meg azzal van elfoglalva, hogy sajnáltatja magát, mert ő nem szerethető. Lehet, hogy önző és gonosz vagyok, de nekem mégegy olyan ember nem kell, akit meg kell menteni. Csakis olyan ember kell, aki valami pluszt és pozitívat hoz az életembe, nem az én pozitív energiámat akarja kiszippantani belőlem.

9esnek igaza van.

Hasonló eset: sírt-rítt, hogy ronda, csóró, nem kell senkinek, aztán jött a váltás, ahol már saját magát az égig magasztalta és várta, hogy én is ezt tegyem. Közben a folytonos panaszáradatával,mártírkodásával levitt az életről. Már nekem nem volt kedvem semmihez. Aztán megelégeltem, és megszakítottam az ismeretséget.

Ne dőlj be az ilyennek.

Menekülj amíg teheted! Én azt javaslom. Az én párom is mentális sérült. Csak én gyereket is szültem neki. Sose szabadulok meg tőle igy együtt kell élnem a tudattal hogy napi szinten a nyakamra jár a közös lányunk miatt. Azért nem is keresek párt magamnak mert nem akarok mégegy embert belesodorni ebbe.

N