Jól gondolom, hogy egyik következménye a másiknak?

Én egy lelkesedő, szenvedélyes nő vagyok, de ha a másik fél egy idő után leereszt, azaz nem viszonozza a lelkesedésem, nem érzem a szenvedélyt (érzelmileg-testileg) felém, akkor egy idő után hihetetlen unalmat érzek, és nincs kedvem találkozni, de beszélgetni sem, mert úgy érzem, sokkal több energiát, stb tettem a kapcsolatba mint a másik, és kiábrándulok egy idő után, és a másikat a hátam közepére sem kívánom. Azt is észrevettem, hogy ilyenkor még kb én vagyok hibáztatva, hogy miért nem akarok találkozni (az mit számít, hogy az esetek nagy részében én kezdeményeztem a találkozást), miért nincs kedvem a szexhez (az is mit szamít, hogy a másik nem hagyta hogy szexuálisan megéljem vele a bennem lévő kirobbanó szenvedélyt) és mindazok ellenére én vagyok hibáztatva, hogy mindig normális hangnemben közöltem hogy mi hiányzik, és szépen kértem dolgokat, pl több ölelést. Szóval a másik fél lustasága, érdektelensége az oka annak, hogy belefáradok, elmúlik a lelkesedésem, és szakítok? Miért szoktak engem hibáztatni,miert rajtam kérik számon azt, ha már én nem lelkesedem, (fentebbi okok miatt)?