Elmúlik ez majd? Mindketten látjuk a másikon, hogy kölcsönös a vonzalom, de sosem hozzuk szóba, mert nem lehet több.

Foglalt emberekhez szól a kérdésem. Leírom a saját példám.

36 éves házas nő vagyok, egy gyermekünk van. 12 éve házasodtunk össze.

Van egy férfi munkatársam, akivel összebarátkoztunk, eldumálgatunk, néha hülyéskedünk, szóval jól megértjük egymást. Sose flörtölünk egymással, mégis úgy érzem mintha intimebb lenne valami ha a közelemben van. Szerintem erre mondják, hogy szikrázik a levegő. Pedig abszolút nem az esetem és meg is rémültem, mert sosem csalnám meg a férjem, és úgy gondolom a kollégám sem a feleségét. Kicsit távolságtartóbb lettem, aminek szerintem ő is érti az okát. Ha véletlenül összeakad a tekintetünk, úgy néz vissza rám, mintha kommunikálnánk szavak nélkül.

Egy másik kérdés alatt olvastam ezt a választ (bocsi ha bemásolom, de olyan jól van megfogalmazva):

"és az a szép az egészben, hogy erről az egészről egy szót nem váltottunk, mégis fixen tudom, hogy ő is látta rajtam, tudja, hogy én is láttam rajta és tudja, hogy nem lehet semmi"

Azóta próbálok otthon a férjemmel még több minőségi időt tölteni, elhessegetni ezt a vonzalmat.

Gondolom a fenti válaszoló érti a kérdésem lényegét, és mások válaszait is várom, voltatok-e már ilyen szituációban, hogy egyszerűen tudtátok, hogy a másik is tudja, de nem lehet semmi. Elmúlik ez majd nyomtalanul? Hogyan viselkedtetek a másikkal?