Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Október környékén megnyitott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Október környékén megnyitott egy bolt, amiben a volt párom egyik ismerőse dolgozott. Október közepén szakítottunk a párommal, kb. 2 hétre, a csaj ezalatt rányomult. Komolyan ráhajt az exemre, vagy csak bosszantani akar?

Figyelt kérdés

Október környékén megnyitott egy bolt, amiben a volt párom egyik ismerőse dolgozott. Október közepén szakítottunk a párommal, kb. 2 hétre, a csaj ezalatt rányomult. Irt neki iwiwen, hogy találkozzanak munka után, menjenek pizzázni és telefonon is hívogatta, pedig komoly párkapcsolata volt (még mindig tart). Mikor kibékültünk, a csaj nem hagyta abba ezeket a dolgokat, annak ellenére, hogy tudta, hogy megint együtt vagyunk a párommal. Az ő párja estig dolgozott, nem tud ezekről semmit, sőt aki nem ismeri ezt a lányt, nem is nézni ki belőle, hogy kapcsolatban van (bulizni vagy a barátnőivel megy, vagy a fiú haverjaival, iwiwen még csak említés sincs róla meg persze kép sincs, akik látják hétvégén vagy valamikor, mindig egyedül van, a szomszédai sem tudják, hogy neki párja van). Párommal egyezséget kötöttünk, megmondja a lánynak felnőttek módjára, hogy kibékültünk, és engem zavar, hogy randizni akar vele.. Látszólag a lány elfogadta, rá 1 hétre megint írt sms-eket (csak olyasmit, hogy a párom hívja fel, munka urán ráérne kávézni, vagy kocsikázni...), ezért a párom megszakított vele minden kapcsolatot. Letörölte iwiwről, telefonszámot cserélt. Ez olyan december közepén volt. Szilveszter napján a lány bejelölte iwiwen, párom nem akarta megbántani, így nem utasította el (de én igen, mert zavart). február elején szakítottunk a párommal, rá pár napja a lány bejelölt engem ismerősnek. Ha látom az utcán, megpróbál a közelembe jönni, úgy csinál, mintha a volt páromat hívná, hangosan kimondja a nevét, és hogy ne moziba menjenek, hanem vacsorázni, aztán kocsikázni. Volt párom viszont ki akar békülni, elhiszem neki, hogy a lány nem hívta fel, csak előttem játszotta el.

Pár napja nem beszéltünk az exemmel, így nem tudom, rányomult-e a lány, vagy nem.

Kicsit idegesít, mert még mindig állítja, hogy párkapcsolatban van (szüleim ismerik a nagyszüleit, és ők mesélték, hogy a lányzó mennyire szerelmes a barátjába, de még nem mutatta be a nagyszüleinek ezt a srácot!)

Amíg együtt voltunk, és azt hittem, hogy tényleg csak barátkozni akar, nem zavart.

De mikor elkezdett nyomulni, már több mint másfél éve jártunk a párommal, a lány egyszer sem kereste, ha az utcán találkoztak, köszönni sem volt hajlandó (pedig akkor is csak lányokkal volt), és ha tényleg csak a párom barátja szeretett volna lenni, akkor meg akar ismerni, hogy 3asban vagy 4esben menjünk valahova.

Exem iszonyúan hiányzik, tervezem, hogy kibéküljek vele (ő is ezt szeretné), de nem tudom, hogy a lány veszélyt jelent-e, és hogy exem érdeklődik-e iránta, vagy nem.

Szerintetek? (bocsi, kicsit hosszúra sikeredett)


2009. febr. 25. 21:16
 1/8 anonim ***** válasza:

Hát szerintem ez a nagyon nagy nyomulást az emberek 90%-a utálja. Nem tudom a te párod milyen de erre a viselkedésre sztem kevés pasi indul rá (legfeljebb egy éjszaka erejéig).

Viszont az az utcás jelenet fura. Abból inkább az tűnik ki hogy téged akar idegesíteni (persze lehet hogy ez is csak egy elkeseredett lépés szegényke részéről).

2009. febr. 25. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Nekem sem jönne be, ha egy pasi ezt csinálná. Állítólag pár éve összejártak szexelni (kb 6 éve, a csaj akkor lehetett 16 éves.., párom meg 18...), ezért nem tudom, mi van. Mert ez a dolog, hogy a csaj kapcsolatban van, lehet, hogy kamu dolog, és csak azért találta ki, hogy én ne gyanakodjak.

De ha rá akar/akart nyomulni, miért engem jelölt be iwiwen? (Persze visszautasítottam!)

2009. febr. 25. 21:46
 3/8 anonim ***** válasza:

ebben nem lehet tudni sosem az igazságot. a lány egyértelműen nincs a toppon agyilag, neki nem a párod kell, hanem ami nincs, szerintem ő kimondottan szereti ezt a helyzetet, nem hinném, h csak veletek teszi ezt. vele nem kell foglalkozni. ő addig csinálja ezt, amig látja, h reagálsz rá!! élvezi. ne is vedd észre, szó szerint, nézd levegőnek, csak legyints rá, szánalmas szegény. ha a párod átlátja ezt, és van olyan jó emberismerő, h tudja hová kell tenni a lányt, akkor feltétlen tartsd meg őt, békülj ki vele. bizalmad mindig legyen, mig nem volt vmi jel.. ha az első jelet meglátod (pl beszélt vele, de nem mondta el neked, mástól tudod, stb) na akkor gáz van, onnantól NAGYON figyelj. (ne lovagolj a témán semmiképp, csak titkokban, figyelj a dolgokra!!) de ha nem történik ilyen, akkor te sem beszélj erről a témáról, mert ugye addig fog élni ez a történet, amig beszéltek róla.(sokszor igy kergetik a karjába a pasijukat a lányok)


de taktikázhatsz is, pl szoritsd sarokba a lányt, a barátjával meg lehet fogni, blöffölj vmit neki, de beszélhetsz is a fiúval.

2009. febr. 26. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

köszönöm a választ, sajnos a párom nem mondja el, hogy beszélgetnek-e mostanában. Épp munkanélküli, a csaj is levelezőn érettségizik, tehát délelőtt bármikor ráérnek találkozni, amíg én suliba vagyok.

A csajnak nem láttam a pasiját, nem lennék meglepődve ha kiderülne, hogy nem is létezik.

2009. febr. 26. 17:20
 5/8 anonim ***** válasza:
akkor irok egy rondát: szánj rá egy napot, vagy próbaszerüen mégegyet, és csinálj úgy, mint a többi napon, indulj a dolgodra, de ehelyett figyeld ki a barátodat! muszáj a végére járnod!! nehogy már hülyének nézzenek.
2009. febr. 27. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Nem rossz ötlet, de nem hiszem, hogy van értelme :(
2009. febr. 28. 00:31
 7/8 anonim ***** válasza:
értelme nincs? de hát meg tudod az igazságot!!!!
2009. márc. 2. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

És azzal mi változik?

Már nem akarok vele kibékülni, hiába szeretem.

Nem szabadott volna, hogy ez idáig fajuljon.

2009. márc. 2. 16:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!