Linkelnétek szerelmes verset?

Janus Pannonius

Saját lelkéhez

Ó, lélek, fényed lecsorogva a tiszta Tejútról

testem tompa, sötét mélyeiben lakozik.

Nincs panaszom rád, fénylik benned a hű derekasság,

annyira tündöklik rajtad a büszke derű.

Úgy léptél ki a Rák izzó kapuján: feledésbe

nem merített sohasem téged a Léthe folyó.

Ahol a Serleg, a rejtelmes, meg a gyors, vad Oroszlán

egymást érintik, onnan ívelt le utad.

Észt a Saturnus adott, Jupiter meg erélyt cselekedni,

bátorságot a Mars, ízlést Phoebus adott.

Vénusz a jóérzést, a művészetet adta a Merkur,

Cynthia osztott rád felnövekedni erőt.

Cynthia áll a halál meg az élet mesgyehatárán,

földünknek törvényt mennyei Cynthia szab.

És ha neked csak a hús meg a csont kell — jobban az égnél —

volt bizonyára különb por-gunya, mint az enyém.

Nincs kifogásom alakja, egész ábrázata ellen:

éppen elég magas és külseje kellemetes.

Csak az a baj, hogy e test oly gyönge, a tagjai véznák,

túl puha mesteri kéz gyúrta lazára sarát,

Lázakat oltva a rosszul fércelt ízületekbe,

s gyúlnak a szüntelenül váltakozó nyavalyák.

Örökös nátha csöpög, leszivárog nedves agyamból,

két hurutos szememen árad a vaksi folyás.

Forr a vesém, gyomrom megdermed, s közben alatta

gyulladt májamból gőzöl agyamba a vér.

Vagy csak azért bújtál e törékeny burkolatodba:

tudtad: gyönge a zár, melynek a foglya leszel?

Csakhogy a bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?

Inkább bölcs se vagyok, csak nyavalyás ne legyek.

Atlas teste se kell, se Milo erejét nem irigylem:

nem baj, a test ha sovány, csak ne legyen beteges.

Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet

s szállj ki belőle, suhanj, vissza a csillagokig.

S míg odafönn ezer éveken át tisztulni igyekszel,

messze kerüld, ha bolyongsz, a feledés folyamát.

Bús feledékenység ne merítsen a hajdani gondba,

rég levetett béklyót ujra magadra ne végy.

És ha a mostoha végzet űz ide vissza a földre,

csak nyomorult ember, csak ez az egy sose légy.

Inkább méh, aki jószagu mézet gyűjthet a réten,

hattyú légy, ki dalát zengeti néma tavon.

Tengeren, erdőkben rejtőzz, csak tudjad örökké:

sziklákból született hajdan az emberi test.