Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan hívhatnám fel magamra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan hívhatnám fel magamra a fiúk figyelmét? Kicsit összetettebb a dolog, ezért kérem a tanácsotokat!?

Figyelt kérdés

Szóval még sosem volt barátom és még nem is csókolóztam, sőt még alakulóban sem volt semmi, nem is randiztam. Én ezt személy szerint nem érzem cikinek, sőt, szerintem ez normális dolog. Viszont már nagyon vágyom a szerelemre és minden ezzel járó jó dologra (nem csak szexuálisan). Azt már tudom, hogy nem vagyok az a kezdeményező fajta, messze áll tőlem az, hogy odamenjek a fiúhoz. Ha megtetszik valaki, természetesen próbálok vele flörtölni (ránézek, rámosolygok, figyelem a reakciót), de ehhez is két ember kell, na..

Az osztályban, a suliban a fiúk nem igazán vesznek észre, mint lányt, csak mint egy okos tanulót, akitől el lehet kérni a házit, az órai munkát vagy amiből éppen dolgozatot írunk.. Egyedül a munkások vesznek észre az építkezéseknél, de ezt hagyjuk is inkább..

Nagyon szeretném, ha észrevennének a fiúk. Igazából nem tudom mi a gond. Tudom, hogy nem vagyok egy szépségkirálynő, de úgy érzem reálisan látom magamat. Önbizalmam van, bár nem túl sok, szerintem ideális. Az alakom normális (nem túl vékony, nem kövér, inkább van mit fogni kategória). Szeretem a sportos és nőies ruhákat is, mindkét stílusból van több ruhám. Mostanában inkább a csinosat részesítem előnyben. Szolid sminket szoktam feltenni a hétköznapokra.

Az ismerőseim szerint nyitott és kedves vagyok, én is így látom..

Mégsincs egy fiú sem, aki érdeklődne irántam. Pedig nem is itthon ülök és punnyadok, eljárok ide-oda, és szívesen ismerkednék..


Hogyan érhetném el, hogy felfigyeljenek rám a fiúk? A leírtak alapján mit gondoltok rólam? Hol lehet a hiba?

Kérlek segítsetek, mert kezdem kellemetlenül érezni magam emiatt:/

16/L


2011. jún. 3. 20:07
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Még egyetlen érdeklődő sem volt?
2011. jún. 3. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
49%
szerintem menj pucéran iskolába, tuti észrevesznek!
2011. jún. 3. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 eNerdzsy ***** válasza:
100%

Konkrét válaszhoz többet kellene tudnunk rólad de talán az lehet a gond, hogy a "jólnevelt" viselkedésed miatt egyszerűen nem látszik rajtad, hogy partnert keresel. Ki tudja?

Megpróbálkozhatnál egy társkereső hirdetéssel - elég értelmes lánynak tűnsz, hogy el tudd dönteni, hogy a 15 jelentkezőből ki az az egy-kettő akivel érdemes lehet találkozni.

Drukkolok!

2011. jún. 3. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim válasza:
49%
Velemis ez van...énse merek kezdeményezni, és valahogy a fiúk se felém:S Ez nem tudom miért van...Modellkedem úgyhogy nemlehet rámmondasni h szar alakom van vagy h bányarém lennék:D de mégse mernek odajönni hozzám...A munkásokkal énse vagyok jóbaxxD :D
2011. jún. 3. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Nem vagy elég közvetlen,és a fiúk félnek tőled,mert túl hűvös vagy. Azt hiszik,hogy nem lehetnek elég jók neked.Szerintem
2011. jún. 3. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Tényleg nem volt még egy jelentkező sem. Egyszer, 3 vagy 4 éve kezdeményeztem egy srácnál, de a fiú csúnyán átvert. Az önbizalmam ez után a béke feneke alá süllyedt, aztán szépen lassan helyrejöttem és ma már nem is gondolok erre. Akkor lazán kezdeményeztem, de azóta egyszerűen képtelen vagyok erre.

Igazából - amint a kérdésben is írtam - az ismerőseim szerint nyitott és barátságos vagyok, én is így látom.. Bár ettől még a fiúk gondolhatják úgy, hogy hűvös vagyok. Mit tehetnék az ellen, hogy ne tűnjek hűvösnek?

2011. jún. 3. 21:23
 7/14 anonim ***** válasza:

16 éves vagy. A korodbeli srácok többsége tapasztalatlan és félénk. Az idősebb pasiknak viszont még gyerek vagy. Találkoztam olyan 20 éves lánnyal, akit soha senki sem akart felszedni, pedig csinos és értelmes.

16 évesen minek sminkeled magad?

Amúgy ebben a korban hiába nézel ki egész jól, szinte mindenki csak címlaplányban tud gondolkozni. 5-10 év múlva körbe fognak zsongani a srácok.

2011. jún. 3. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszodat!

Nem tudom, miért sminkelem magam, szeretem és meg is szoktam már.. Habár tényleg nem használok sokat, csak egy kis korrektor, szempillaspirál és szemceruza (többnyire barna, ritkán fekete) vagy szemhéjpúder (barackos vagy barna árnyalatú), valamint ajakápoló.

Lehet, hogy tényleg az a gond, hogy korombeliek még tapasztalatlanak, nem tudom.. Bár én úgy képzeltem el, hogy 10 év múlva már lesz egy komoly párkapcsolatom, ahol szóba jöhet a családalapítás is, akkor pedig már nem vágynék arra, hogy körülzsongjanak a fiúk..

2011. jún. 3. 21:37
 9/14 anonim ***** válasza:

1.:A fiúk sem mernek kezdeményezni

2.:a férfiak semmit nem értenek a női jelekből szóval kár is ezt erőltetni, csak a konkrét szavakból értünk ami egyértelmű pl.: tetszel nekem.

21f

2011. jún. 5. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Komolyan, mintha én írtam volna csak azzal a különbséggel, hogy én már 21 éves vagyok, és pont most néhány hete kezdtem azt érezni, hogy valami kimaradt az életemből. Mindenkinek megvan a baráti/haveri társasága, és mintha nem is akarnának beengedni a "csapatba". A középiskolás barátnőim más városba kültöztek, vagy összeköltöztek a vőlegényükkel, már más az életük, én meg itt maradtam egyedül, és képtelen vagyok új barátságokat kialakítani, bár régen is inkább a "jókislány" voltam, de azért eljártam ide-oda, viszont most már egyedül nincs kedvem menni sehová. Képtelenség ismerkedni, főleg baráti társaság nélkül, barátokat találni meg talán még nehezebb mint társat.:(

21/L

2011. jún. 5. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!