Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Van értelme így folytatni ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van értelme így folytatni ezt a kapcsolatot?

Figyelt kérdés

Kapcsolatunk egy ideje válságba került. Hétvégente tudunk csak találkozni, hol náluk vagyunk, hol nálunk (mindketten szülőknél élünk). Így "természetesen" semmi magánéletünk nincs.

És múltkor elérkeztem addig a pontig, hogy valamit lépni kell. Megmondtam a barátomnak, hogy nekem ez így nem jó. Persze akkor ment a szöveg, hogy hát szeptembertől úgyis össze költözünk, stb... Hittem neki, miért ne tettem volna? (Bárcsak ne tettem volna..). Semmi sem lett az összeköltözésből, persze olyan indokkal mondta vissza, ami eléggé átlátszó volt (nem lenne elég pénzünk... nagyon jól keres, plusz a szüleim is támogatnának minket, mivel én még tanulok). Aztán amikor nem vettem be, azzal jött, hogy nem tudok egyedül vezetni egy háztartást. Ami szintúgy nem igaz, mivel átvettem ezt édesanyámtól (okokat hagyjuk, nem ide vág). Ekkor már gyanús volt a dolog..

Tudom, nem szép dolog, de egyik este beléptem facebook-ra hozzá, és éppen azt láttam, ahogy egy csajjal gyakorlatilag "lebeszéli" a megcsalásom (fizikai megcsalás nem volt, de ez szerintem rosszabb annál). Gondolkodás nélkül szakítottam vele. Persze, mivel szerelmes vagyok, vissza tudta magát könyörögni... Átbeszéltük akkor a kapcsolatunkat, miben voltam én is hibás, miben volt ő hibás. Fogadkozott, hogy megváltozik...

De ami még jobban fáj nekem: külföldön tartózkodott pár napot. Egyszer már volt kinn, akkor azt se tudtam, hogy él e még egyáltalán, mert minden fontosabb volt, mint én. Szóval most is ki kellett mennie, és megígértettem vele, hogy nem csinálja azt, amit múltkor.. Legalább tudjam, hogy él e. Abból az lett, hogy azt se tudtam, hogy épségben megérkezett e, csak amikor én kerestem meg. Nemrég hazaért, és "elfelejtett" szólni róla.. Csak annyit tudtam, hogy kb mikor indul haza... Arról nem is beszélve, hogy egy 8 órás utat sikerült megtenni 11 óra alatt..

Normális hangon megkérdeztem tőle, hogy miért nem hívott.. Értelmes választ nem adott, csak annyit, hogy "Ne hisztizz!". És én hétfőn már előre tudtam, hogy ez lesz, de életére esküdözött, hogy nem... Hirtelen 3 telefonból 2-ről lefogy a pénz, egy meg használhatatlan...

Persze, ha én nem veszem fel a hívását, akkor nagy bajba kerülök, hogy biztos megcsalom... Sose csaltam meg, és nem is tenném meg!


Van így értelme folytatni ezt a kapcsolatot?

A családja ellenem van, pedig csak annyit "tettem", hogy nem vagyok szimpatikus az anyukájának (volt, hogy nyíltan lek.rvázott, pedig tudja, hogy a barátom az első férfi minden értelemben az életemben).Folyamatosan lenéz, mert hogy még nincs diplomám (másodéves hallgató vagyok fősulin), leszól, mert semmit sem csinálok otthon (bő fél éve én tartom rendben a telkünk nagy részét- 3000m2, plusz a háztartás vezetése..). És persze leszól, mert nem lett meg 2 elég nehéz tárgyam...(a 12 tantárgyból).


Nem tudom mit tegyek..

Ti jobban átlátjátok ezt a helyzetet, kérlek, adjatok tanácsot! :(


2011. szept. 21. 21:33
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Nézd, a fiú se komoly, a családja se úgy áll hozzád.

Van még elég fiú, főleg olyan, aki meg tud becsülni.

Ez a srác-sajnálom le kell írnom- úgy tűnik még elég gyerek, nem fogja fel egy kapcsolat lényegét. Sztem lépj, fiatal vagy még egy ilyen "szenvedéshez.

2011. szept. 21. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Boldog vagy így? Nem! Akkor mi a kérdés? Már megpróbáltad helyrehozni a dolgokat,de a párod nem tett semmit,hogy megváltozzon.Akkor mire vársz?
2011. szept. 21. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell túlragozni a fickó nem szeret dobd ki és keres egy normálisat. Sokkal jobbat érdemelsz mint az a gerinctelen féreg aki nem szakit veled addig amig be nem szervezi az újat.
2011. szept. 21. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim válasza:
100%

ebbôl a mini-sztoriból nekem az jön le, hogy egy olyan szekér után futsz, ami nem fog felvenni.. (anyóst ne számoljuk bele, mert ugye az ki a francot érdekel.. kettôtökrôl lenne szó a párkapcsolatban)

szerintem próbáld meg lehessegetni a rózsaszín felhôket, és reális szemmel végigmérni a pasit..

2011. szept. 21. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Küld el a .....-ba, ez egy idióta, már bocsi.
2011. szept. 21. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén és röviden: nincs értelme.
2011. szept. 21. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
NEM!Csak kihasznál,és hülyének néz,és röhög a markába mert megteheti,mert hagyod,visszagfogadod.Ne légy lábtörlő,akit szarrá csalnak aláznak,te szószerint loholsz utána,ő meg rázna le magáról,tojik rád,az se érdekli hogy a világon vagy.Különben nem bujkálna előled,és nem takarózna kifogással,miért nem költözik veled össze.
2011. szept. 21. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Tanácsom: Lapát!

Jobbat érdemelsz.

2011. szept. 21. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
83%
jaja. előttem jól mondták.ne légy lábtörlő. ez 1...holnapig sorolhatnám... rúgd ki a...-ba. te tényleg sokkal jobbat érdemelsz. ahogy kiismertelek >:{D látom hogy te 1 nagyon jó ember vagy : ). a családja meg még pláne. ha nem dobod ki ahova való akkor majd én >:{Dmuhahah...bocsi szokás...na mind1... te jó ember vagy ő meg 1...
2011. szept. 21. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
A pasid nem éretlen, nem fiatal, hanem primitív. Ahogy látom, volt is kitől örökölnie ezt a kis egyszerű agyat. Ne nyomorítsd meg magad!
2011. szept. 21. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!