Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » 'Friend zone'-ból, azaz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

'Friend zone'-ból, azaz baráti zónából hogyan lehet kikerülni? (lelkizésre felkészülni)

Figyelt kérdés

A probléma talán az lenne hogy nagyon jól kijövünk egymással, és még magamnak is nehéz bevallani; de mélyen legbelül érzem, hogy én jobban szeretem ezt a lányt, mint barátot!

Nagyon félek előjönni a témával, és ötletem sincsen hogy hogyan csináljam. Félek.. Mert félek, ha elmondom már semmi nem lesz olyan mint most. Hogy majd nem akar velem beszélgetni, mert úgy érezné hogy az nekem fájna. Vagy maga miatt. Hogy ő nem így gondolta, és akkor hagyjuk is egymást! Nemtudom.. Teljes bizonytalanságban vagyok. Utálom ezt az érzést. Az elején én sem szerettem volna többet mint barátság. Sőt! Még azt sem gondoltam volna hogy barátok leszünk. De így alakult..

Még nyáron egy bulin ismerkedtünk meg, és ezután egy csomó buliban összefutottunk, találkoztunk. Elkezdtünk facebookon levelezni, később chat, msn. Utána közösen bulizni járni. Persze ilyenkor még nem éreztem hogy nekem ő kell. Ő is kavart, én is kavartam. Ezeket megbeszéltük, nevettünk egymáson hogy mekkora 'sz*rok' vagyunk (:D), cikiztük egymást, beszólogattunk egymásnak. Elkezdtünk egyre többet beszélni, jöttek az sms-ek, a telefonálások. Egyik buliban még egymással is aludtunk, egyszer egy másik buliban pedig, megengedte, hogy hazakísérjem, és nála aludjak. - de nem történt köztünk semmi komolyabb (fenébe!!) - Egyszer egy partyn azt hitték, hogy járunk, mert 'tisztára úgy viselkedtünk' (am. sztem nem), és másnap amikor megkérdezték, hogy mi most akkor tényleg összejöttünk-e, mindenkinek magyarázkodni kellett hogy nem, és olyan rossz volt. Főleg az amikor tőle hallottam, hogy: Neem. dehogy is.

Aztán ahogy vége lett a nyárnak egyre kevesebbet találkoztunk, és most ott tartunk, hogy minden nap beszélünk chat-en 1-2 órát, és néha smsezünk.

A gond annyi, hogy nem egy városban lakunk, de csak 15kmre lakik, szóval nem nagy a táv. Plusz ide jár suliba, szóval még találkozni is tudnánk.

Ehhez hozzájön még, hogy én sem vagyok nagy vizuális látványosság. Régebben pattanásos voltam, de szerencsére rendszeres kozmetikushoz járás megoldotta ezt a problémát. De ugye a múlt nem tűnik el, úgyhogy lényeg a lényeg: nem vagyok az a legjobb képű srác.. Plusz elég fura természetem tud lenni, de ezt már megszokta. :D


(mind ketten 17évesek vagyunk)



2011. nov. 25. 18:32
 1/10 anonim ***** válasza:
91%

Ne legyenek lány barátaid, mert ez lesz belőle, az egyik mindig többet akar, haverkodni lehet velük, de barátnak soha.

Problémádra a megoldás, hogy kezdj el úgy viselkedni, hogy a tetteid beszéljenek helyetted, nem kell elmondani semmit, nézz hosszan a szemébe, míg zavarba nem jön, bókolj neki, míg el nem pirul, és a megfelelő pillanatban csókold meg, ha visszacsókol, akkor nyert ügyed van, ha nem, akkor megtanulod 1 életre, hogy LÁNYOKKAL NEM BARÁTKOZUNK!

2011. nov. 25. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Hát mond meg neki, hogy mi lenne ha többet találkoznátok, és többször elmennétek ide-oda.

Olyankor próbálj hozzá közeledni, közel ülni hozzá, számára félreérthető dolgokat tenni és ha látod rajta hogy benne van akkor nyert az ügy.

Vagy ha már nagyon nem bírod tovább akkor csak mond meg neki hogy mit szeretnél, mostanában úgysem találkoztok túl sokat, veszíteni valód nincs.

mert ha nem is akarna összejönni attól még nem fogja azt mondani hogy: "figyelj ne beszélgessünk már többet..."

Szerintem a leírtakból ő benne lenne a dologba.

az, hogy nem vagy egy Adonisz... nem az a lényeg mert a külső egy nagy semmit nem ér ha belső rohad...de te egy jólelkű srácnak tűnsz és nem hinném hogy olyan csúnya vagy.

szóval csak próbáld meg... sok sikert szurkolok.!!

:)

2011. nov. 25. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Nem tudok mit hozzátenni a dologhoz, az előző két válaszoló leírta a lényeget. Most én is ilyen szituban vagyok, csak én vagyok a másik fél.:) Évekig haverok voltunk, és most kezd valami alakulni. Amit a srác részéről tapasztaltam: több testi kontakt, gyakrabban keres, kétértelmű célozgatások, jobban odafigyel rám, stb. Ezekből a jelekből már észrevehető a nem baráti jellegű közeledés, és ha kapsz apró kis pozitív visszajelzéseket a lánytól, akkor lehetsz egyre merészebb. Nem kell semmit konkretizálni, csak finoman, így nem lesznek kínos helyzetek, se sértődés.
2011. nov. 25. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

#3:

És te hogy fogadod a fiú közeledését? :)

2011. nov. 25. 19:57
 5/10 anonim ***** válasza:
Hagyom, hogy ő legyen a kezdeményező fél, a hagyományos szerepekben hiszek, de persze bátorítom a viselkedésemmel, és így szépen kezd kibontakozni a kapcsolat, egyre egyértelműbb helyzetek adódnak.:) Szóval hajrá!:)
2011. nov. 25. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Ha nem túl nagy kérés leírnád a ti történeteteket? :)
2011. nov. 25. 20:21
 7/10 anonim ***** válasza:

Semmi extra, ahogy ti, mi is ismerősként kezdtük, először csak bulikban találkoztunk. Már akkor is szimpatikus volt, de semmi komolyabbat nem éreztem iránta. Aztán barátok lettünk, néha éreztem, hogy talán közeledne, de akkor még nem álltam készen arra, hogy összejöjjünk, szóval minden maradt a régiben, csak egyre többet beszélgettünk. A fordulópont akkor következett be, mikor össze akart jönni egy lánnyal, de a csaj inkább arra ment rá, hogy kihasználja. Akkoriban egy csomót lelkiztünk, próbáltam átsegíteni ezen az időszakon. Akkor éreztem először, hogy közel kerültünk egymáshoz, onnantól kezdve már én is máshogy néztem rá, csak épp nem mutattam ki, önbizalomhiány, stb.:)

Aztán becsajozott, közben nekem is lett valakim, kicsit lazult a kapcsolat, de mostanában megint észrevettem, hogy közeledik(persze már mindketten szabadok vagyunk), és most már én is hajlok a dologra, szóval majd meglátjuk hogy alakul.:)


A lényeg, hogy ne rágódj azon, hogy mi lesz, emiatt nem fogod elveszíteni. Nem kell előadnod a hősszerelmest, az esetleg ijesztő lehet, ha ő nem úgy érez irántad, csak haladj lépésről lépésre, annál izgalmasabb lesz.:)

Ja, és ő sem egy átlag férfiideál, de az érzelmek nem is a külsőségek alapján alakulnak ki.

2011. nov. 25. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Előszöris: próbálj minél többet találkozni vele! Már az is árulkodó lehet, ha elkezded jobban keresni a társaságát. Ha valóban érdekel, akkor talán magától is észre fogja venni, elvégre a nők ehhez eléggé értenek (szerintem :)). Persze, lehet aprókat bókolni, ha épp adja magát a szituáció, persze nem izzadtságszagúan.

A chat meg nagyon jó arra, hogy lehessen évődni anélkül, hogy az ember zavartan motyorászna. :)

Mindent bele!

2011. nov. 25. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat, aki még esetleg hozzátenne valamit szívesen meghallgatom :) örülök hogy nem csak trollokból áll az internet :)
2011. nov. 25. 21:15
 10/10 BigStone9 válasza:
Mi lett a vége? Összejöttetek?
2016. nov. 26. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!