Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerelmes voltam, évekkel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerelmes voltam, évekkel ezelőtt. Egy szempillantás alatt tetőtől talpig. Nem jött össze, nem lett belőle semmi. Azóta volt pár barátnőm, a jelenlegivel két éve vagyunk együtt, de néha úgy érzem nem az igazi. Más is van így?

Figyelt kérdés
Konkrétabban? Egyetlen pillanat alatt zúgtam bele a lányba, persze előtte már láttam párszor, de akkor beszéltünk először. Aznap este csak bámultam magam elé és nem hittem el, hogy összejött. Onnantól hátraszaltót dobált a gyomrom, ahányszor csak megláttam, csak rá tudtam gondolni, mindenütt ott volt. Minden egyes együtt töltött órát feljegyeztem. Öleltük egymást, beszélgettünk, de csók sem volt. Együtt aludtunk, fürödhettem náluk, három hónap és semmi. Aztán közölte hogy barátok és én nem kerestem többé. Feküdtem és tudtam, hogy ő áll hozzám legközelebb, de nem hívhatom fel... Pedig a száma ugyanaz, a telefon ugyanaz. Egy karnyújtásnyira volt, de mégis... Aztán eltelt egy év, kevesebbet gondoltam rá, jöttek az első barátnők. Az elején mindről azt hittem szeretni fogom, de rutinná váltak... Még egy, aztán egy újabb... Végül a szüzességem is elvesztettem, újabb évek teltek, barátnőmmel két éve alkotunk boldog párt, lassan kikerülünk a munka világába, de megint csak rá gondolok... Még a mai napig dobban a szívem mikor hasonló alkatú/hajú/arcú lányt látok és egy pillanatra nem tudom eldönteni ki is az illető... Ha a barátnőmre nézek úgy érzem szép, minden rendben de nem az igazi... Mit kéne tennem? o.O
2011. dec. 16. 00:58
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

Voltam így. Azzal a különbséggel, hogy semmi nem történt közöttünk. Sok évvel később megkerestem. Majdnem össze jöttünk, de...

Nem engem választott, tehát nem ő az igazi. Az akkori barátnőmmel szétmentünk, de sokkal jobb volt úgy ismerkedni, hogy már nem volt "nagy ő".

2011. dec. 16. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

"Onnantól hátraszaltót dobált a gyomrom, ahányszor csak megláttam, csak rá tudtam gondolni, mindenütt ott volt."

B@zdmeg! Fél liter tisztán elfogyasztott vodka után, egészen pontosan ugyan ez történt velem is!!! Hihetetlen mekkora összefüggés.



Amúgy mi az, hogy nálük fürödtél meg aludtál, de csak barátok??? Nem egészen hiszek abban, hogy egy fiú-lány barátságban ilyen van.


Egyébként miért nem beszéled ezt meg vele? Neki kéne elmondanod mindezt...


21F

2011. dec. 16. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:

A beteljesületlen szerelem, mindig örök marad, csak halványodni fog idővel.

A jelenlegi barátnődre koncentrálj, mert szeret és bízik benned.

2011. dec. 16. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

Pár hónap különlét után beszéltünk még a dologról, 10 percig tartott... Barátok... Nem tudtam felfogni... Aztán többé nem beszéltünk. Az a vodkás hasonlat nagyon üt. =)

Az illata is egyszerűen beleégett a fejembe. Van hogy beugrik... Na mindegy... Rég volt, nem vagyok normális.

2011. dec. 16. 01:12
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon sarkítva 2 lehetőséged van


1 - elfogadod, hogy igen, az első neked tényleg az "igazi" volt, és bármennyire is nem jött össze, mindig is az fog maradni. De mivel nem jött össze, bármennyire is fájdalmas néha, megtanulsz szerepet játszani. Ha mostani barátnőddel boldogok vagytok, és komoly a kapcsolat, abból idővel család lehet, és ezt beáldozni... Mert sajnos idővel nem lehet csak magadra gondolni egy kapcsolatban, főleg, ha már a munka / nagybetűs élet is bekopog az ablakon.


2 - Utánajársz az első lánynak. Csak az emléke tartja-e az érzelmeid, vagy még mindig a teljes lénye? Ha előbbi, akkor szerencsés vagy, mert az emléke az új realitás mellett elhalványul. Ha utóbbi, akkor el kell döntened, megéri-e kockára tenni mindent, amid most van.


Akárhogy is döntesz, tarts ki mellette, de úgy, hogy "igen, ezt *te* döntötted el, és nem csak így adódott most". Segít az elfogadásában a következményeknek :)

2011. dec. 16. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Jah és igen. Az illat az örjítő tud lenni néhány esetben :)
2011. dec. 16. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
nem érdemli meg ezt a barátnőd :/...felkéne keresned ezt a múltbéli csajt és beszélgetned vele.Talán csalódsz benne és akkor helyrekerülnek a dolgok.Ha meg még mindig ugyanolyannak tartod mint régen de ő nem akar semmit akkor egy kicsit lenyugtatnád a lelked hogy "te már pedig mindent megtettél"...ha viszont, ő is összejönne most veled akkor nem kérdés, mit kell tenned.
2011. dec. 16. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Persze, elfogadom, nem véletlen, hogy két éve vagyunk együtt... ^^ Komoly kapcsolat, minden kellékkel. Aztán jönnek a mélypontok, mint tegnap és ma. Rohadt nehéz. Lassan felnőni és kompromisszumokat kötni. Lemondani arról ami egyszer már megvolt...
2011. dec. 16. 01:24
 9/13 A kérdező kommentje:
És igen, a legrosszabb az, hogy nem érdemli meg... És ha tudná, még akkor is kitartana mellettem. Fájna neki, de inkább, mint hogy szétmenjünk...
2011. dec. 16. 01:26
 10/13 anonim ***** válasza:

Mélypontok mindig lesznek, olyankor előmászik a múlt a fejed mélyéről is (sajna tapasztalat).


Arra koncentrálj, hogy ne ezek határozzák meg mostani barátnőddel az életeteket, és ne formáljanak egy keserű/kiégett felnőtté. Az nem csak neked, neki se lenne jó.


Ha ennyire csak a mélypontok alkalmával rossz, akkor talán tényleg az emléke él most ennyire elevenen benned, és a kompromisszum annyira nem is kíván nagy áldozatot.

2011. dec. 16. 01:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!