Miért rám haragszanak, miért nem azokra a lányokra, akik ezt tették velem?

Régen a világ egyik legaranyosabb, legkedvesebb, legfigyelmesebb, legszeretetreméltóbb férfija voltam. Aztán persze jöttek a lekoptatások, a csalódások, a kegyetlen igazság, hogy a lányok ezeket nem értékelik.

A sokadik elutasítás után éreztem, hogy valami meghalt bennem, és hogy nem ez a járható út. Azóta nem ragadok le egy lánynál sem, megyek előre, nem érdekel ha van barátnőm, ha akad szexre lehetőség, akkor megteszem mással, megcsalom bűntudat nélkül, ha meg kiderül akkor így jártam, majd jön a következő. Mert mindig jön.

Egyszerre több lánnyal tartom a kapcsolatot, mindig a lehető legjobbat próbálom becserkészni, ha ő nem sikerül akkor jön a következő, az se, akkor az utána következő. Ezt persze nem mondom el egyiknek se, mindnek úgy adom elő magam, hogy ő számomra az igazi. Aztán mikor kiderülnek a félredugások, akkor ez van, az élet megy tovább.

És komolyan mondom, jobb így. Sokkal jobban érzem magam. Nem lettem beképzelt, meg ilyen műmájer páwa csicska, szerintem a régi ismerőseim, akik még a régi korszakomból ismernek, semmi változást nem vettek észre rajtam. Mert a fent leírt tevékenységemet én nem hangoztatom.

A kérdés, hogy miért én vagyok a szemét, hazug féreg, mikor régen ezerszer jobb voltam, csak akkor nem kellettem senkinek. Miért az én hibám, ha alkalmazkodom a környezetemhez? Ha az a módszer nem válik be, akkor miért folytatnám? Saját magamnak nem vagyok ellensége. Ha ez a módja annak, hogy lányhoz lehessen jutni, akkor ezt kell csinálni.

Vagy csak azért kellene lekoptatott senkinek lennem életem végéig, hogy nehogy megsértsem a lányokat? Ők többet bántottak engem szerintem.