Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan továb? Hová meneküljek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sándor Hánná kérdése:

Hogyan továb? Hová meneküljek?

Figyelt kérdés
2010-ben júliusában abban a reményben, hogy felejteni tudjam öt (lefeküdt a barátnőmmel 2 hétre az után, hogy engem nagyon csúnyán kidobót) elkezdem életmódot változtatni, kerestem egy új egyetemet égy új várost, de mivel öt felejteni nem tudtam kicsit-kicsit és visszajártam hozzá, de 2,5 hónap könyörgés és alázkodás után felfogtam nincs remény. A költözésem ellőt két héttel Ő felhívót, találkoztunk és azt mondta szeret és velem akar jönni (megjegyzem ekkor ő otthon ült munka nélkül semmit téve), én meg magammal hoztam segítettem neki beiratkozni az Egyetemre amiről ő addig nem is hallót, abban egyeztünk meg, hogy ő dolgozni fog és levelező tagozaton csinálja az egyetemet én meg rendesen tartva magam a tervhez, de mivel ő nem talált munkát ezért nekem kellet hanyagolnom álmaim Egyetemét és keresnem munkát. Ez sikerült is de jött a második pofon teherbe estem és ő közölte neki nem kell a gyerek, én meg akartam tartani de addig szuggerált, hogy érte ezt is megtettem. Azóta is azzal kellek és fekszem, hogy gyilkos vagyok. Telt múlt az idő és ő továbbra sem talált munkát, mondjuk nem is kereset kényelmesebb volt neki naphosszat pókerezni. Augusztusban sikerült kikönyörögnöm neki egy állás a cégnél ahol dolgozom (imádtam a munkámat) és páromnak olyannyira sikerült betolakodnia, hogy a munkaköröm nagy részét át adták neki. Novemberben volt a 25 szülinapom tőle feltölthető elemeket kapta (nagyon megerőltette magát) és most januárba meg egyszerűen kidobott mint egy kapcarongyot. Most abban a helyzetben vagyok hogy ő jár az álmaim egyetemére, a munkahelyemről lassacskán kitúr, a kolleganőmmel előttem flörtöl, az közös albérletből is engem akar kivágni, és abban hogy az abortuszt követő bűntudatott túl tudjam élni olyannyira segít, hogy hátat fordít és azzal a mondattal távozik, hogy: nekem is nehéz de lép rajta túl, nem érdekelsz. Egyűt élek dolgozom azzal az emberel aki folyamatosan bánt, én el is mennék de már nincs hová, miatta eldobtam magamtól azokat az embereket és dolgokat amik a legfontosabbak voltak. Buktam az egyetemet, a munkám bizonytalan, az „otthonom” meg egy kész pokol. Mit tegyek, mi lenne a helyes?

2012. febr. 10. 12:10
 1/3 anonim ***** válasza:
Ha a helyedben lennék, keresnék másik melót és egy olcsó szobát/lakást. Jó lenne, ha az abortusszal kapcsolatos érzéseidet szakemberrel (pszichológussal) osztanád meg. Ő segíthetne abban is, hogy a pároddal való csalódást is könnyebben feldolgozd. Az egyetemnek majd nekifutsz újra, amikor rendeződnek a körülményeid. Bízz Istenben!
2012. febr. 10. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Hát a gond csak annyi, hogy a lakásbérleti szerződést én írtam alá, én vállaltam felelősséget érte és amennyiben előbb felmondom a szerződést bukom a kauciót, ami viszont nem kevés pénz, pszichiáterhez járok kisebb, nagyobb sikerrel, új munkát meg nem igen tudok tanálni
2012. febr. 13. 09:11
 3/3 anonim ***** válasza:

Azt szoktam mondani, hogy a naivitás bűn, mert mindig akadnak ilyen mocskok, akik visszaélnek a bizalommal, szeretettel, amit kapnak. A Gázláng című filmre emlékeztet, amit a párod csinált veled.

Fogsz találni munkát, sokkal jobbat, mint a mostani. Ezt is megtaláltad valahogy, úgyhogy ne légy kishitű! Tény, hogy nem lesz könnyű, de senki nem is ígérte, hogy az élet habostorta. Ha tudsz, fogadj ügyvédet, hátha bele tudtok kötni jogilag ebbe a gazemberbe. Mindenképpen gondolkodj el azon, hogy hogyan tudnál elköltözni. Értem én, hogy félted a kauciót, de ki kéne lépned ennek az embernek a hatása alól... nagyon gyorsan.

2012. febr. 13. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!