Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Én csak arra kellek, hogy el...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én csak arra kellek, hogy el tudja felejteni a másik lányt, ugye?

Figyelt kérdés

Megismertem egy srácot kb egy hónapja egy fesztiválon, akkor az egész hetet együtt töltöttük, eléggé megkedveltük egymást, sok mindent elmondott magáról, pl azt is, hogy már kb másfél éve ugyanabba a lányba szerelmes (a lány is ott volt velünk) és sehogyse tudja elfelejteni, pedig tudja, hogy semmi se lesz vele soha, a lány már többször is megmondta neki.

Na azóta már sokszor találkoztunk, volt olyan többször is, hogy a lány is ott volt (amúgy nagyon jó barátok...), vele néhány mondatot beszélt, aztán amúgy végig velem foglalkozott, meg eléggé egyértelműen próbálkozott nálam. Először azt gondoltam, hogy csak féltékennyé akarja tenni, de miután a lány hazament, akkor is folytatta.

Most pár napja elmondta, hogy úgy érzi, hogy belém szeretett, és másra se tud gondolni, csak rám...stb

persze ez szép és jó, én is így vagyok ezzel, de ilyen hamar nem szerethetett ki a másik lányból, nem?

Nem szeretnék ilyen kis naiv liba lenni, külső szemlélőként mit gondoltok erről?


2012. aug. 2. 15:18
 1/8 anonim ***** válasza:
hasonló velem is a helyzet(17/f) szóval mos van egy csaj, aki belém szeretett, de én nem tudnák belé, mert van egy másik csaj, aki tetszett, de most összejött valakivel... lényeg álam az, hogy nem fogok egy másik csajjal járni, meg neki udvarolni, hogy elfelejtsem az előzőt... szerintem vedd komolyan, de ha nem is, mindenképp kérdezz rá... lehet tényleg belédszeretett
2012. aug. 2. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
tudasd vele hogy te mindig első helyen álsz: vhogy érd el h pukizzon aztán nevesk ki hangosan és rakd fel a netre!
2012. aug. 2. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Nincsen rá szabály hogy milyen gyorsan lehet kiszeretni valakiből. Én voltam már hasonló szituációba mint ez a fiú, annyi különbséggel hogy lány vagyok :D 1 évig voltam szerelmes egy fiúba akivel tudtam sosem lesz semmi, be is vallottam satöbbi de nem viszonozta. Hogy őszinte legyek ahhoz képest hogy 1 évig szerettem hamar túlléptem rajta, mivel tudtam hogy felesleges ha ő semmit sem akar. Szóval meglehet hogy ez a fiú is úgy érez ahogy én, és ha már szerelmet vallott egy esélyt mindenképp megérdemel, az pedig csak később fog kiderülni hogy mennyire gondolja komolyan. Nem leszel ettől naív liba, próbáld meg és ha látod hogy tényleg érdekled akkor lehet jövője is lesz a dolognak :)
2012. aug. 2. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Én is ezt gondolom! Hogy el tudja felejteni a másik lányt. Vagyis nagy ennek a valószínűsége. Persze az is meglehet hogy valójában belédszeretett, de ennek kevés esélye van. Lehet hogy nagyon megkedvelt, de ha annyira nagyon szereti azt a lányt, akkor.... sztem is csak el akarja felejteni. De akkor segíts neki hogy el felejtse :)
2012. aug. 2. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Én is hasonló helyzetben vagyok, ezt én írtam


http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..

2012. aug. 2. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Még egy kérdés:

és ha arra kellek, az szerintetek egyébként baj?

Már ezen is gondolkoztam, hogy valószínűleg így van, de attól még lehetek olyan jó, hogy ne érdekelje majd a másik lány. (na igen, itt kezdődik a naivitás :D)

2012. aug. 2. 15:27
 7/8 anonim ***** válasza:
Nem baj :) "Ha megismersz valakit, aki segít elfelejteni a múltat Akkor ő lesz a jövőd..."
2012. aug. 2. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 okoska31 ***** válasza:

nem tudom hány éves vagy, de mivel fesztiválra jársz, még max. 20-as éveid elején lehetsz.

Márpedig akkor nem sok veszteni valód van, ha adsz egy esélyt a dolognak.


Csak ne előítélettel, hogy biztos csak szamár vagy nála. Lehet, hogy tényleg Te lettél a ló.

2012. aug. 2. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!