Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ha szerettek valakit, majd...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha szerettek valakit, majd kiábrándultok belőle és megutáljátok, az nálatok is egy ilyen fura érzés?

Figyelt kérdés

Sztorit nem nagyon írok, mert hosszú és nem olvasnátok el, lényeg volt egy csaj, akivel "jóba" éreztem magam, majd a dolgok úgy hozták hogy teljesen kiábrándultunk egymásból, aminek következtében nálam már a látványától is hányingerem van. Ha megpróbál közeledni akárcsak barátilag, megbántom ahogy tudom. Egyszer talán még majdnem sírva is fakadt.


Azért még azt is leírnám hogy a dolog ott "szakadt meg" (még nem voltunk együtt), hogy ő játszott az érzéseimmel (többször élt vissza velük), majd pasija lett és folyton kereste 1-2 hónapig hogy hol tud ártani nekem. Mára már tökre barátságos lenne, ha nem küldeném el a pokol melegebb bugyraiba.


Szóval én sose gondoltam volna, hogy valakit 6 éven keresztül "szeretek", majd lepergetem magam előtt az életem, és most meg hányok tőle. Nem furcsa ez kicsit?


Talán mégis igaz, hogy szerelem és utálat csak 1 hajszál távolságra van egymástól?



2013. jan. 1. 00:22
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
Igazából kiábrándulni nem tudok abból akit szeretek. Teljesen sosemmmúlik el. Én inkább zégyellem magam ha olyat mondok amit megbánok.
2013. jan. 1. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

15


Látod, ezzel én is így vagyok, drága Amál:XDDDD

2013. jan. 1. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Már jelentettelek te fasz!


Amúgy 15-ös sokáig én is így voltam. Leginkább akkor szakadt el a cérna amikor elkezdett velem rosszba lenni a pasi összejövetele utáni időszakban.


Mikor egyik fiúbarátjával volt egy kis nézeteltérésem akkor kötött belém ok nélkül elsőnek, majd 1-2 hónapig szokása volt.


A jómadárnak meg azt üzenem, sajnálom hogy elhagyott a szerelmed, de a piás részeges baztatásod nem célravezető.

2013. jan. 1. 00:48
 14/22 anonim ***** válasza:
Hááát szabad igy viselkedni?:XDDDD
2013. jan. 1. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:

Ha annyira szereted, inkább ilyet tetováltass magadra:


[link]


Remélem eszel, legközelebb a seggemre írom!

2013. jan. 1. 00:50
 16/22 anonim ***** válasza:

Ez se jött össze, mert 2 pohár kölyök pezsit ittam-és mint tudod alkoholmentes:DD


Jelentsd hogy BUÉK-ot mertem kívánni számodra, és kaptál egy szeretleket:XDDDDDDDDDDD


Úgy hogy ezek után még inkább kívánok neked egy faszit, de a koszorúsjány én akarok lenni, látni akarom a szegény párát, aki beköti a fejed:DD

2013. jan. 1. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

19


Nem tudtam, hogy ennyire megfog téged viselni egy vallomás, mert ki ismeri szerény személyemet az pontosan tudja, hogy mi kell nekem, hogy én egy ilyet ország világ előtt nagydobra verjek:DD



A foton amúgy mid is volt?:DD

2013. jan. 1. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

most ebben nincs semmi fura.

ha már más is beletette a mocskos f@szát,akkor jóhogy nem tárgyalsz vele.

kb ez az a momentum,amit senki nem tolerálna,és akármekkora is a szerelem,mély undorrá és megvetéssé változik.

2013. jan. 1. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 A kérdező kommentje:

oké csak azt hittem velem van a baj. Mert szó szerint zavar a közelsége, és hányinger is kerülget néha.


De így megnyugodtam köszi.

2013. jan. 1. 00:55
 20/22 anonim ***** válasza:

22


a kronológiai sorrendet be kell ám tartani aranyom, és bizony a kronológiai sorrend szerint kérdező volt az aki átlépett egy bizonyos íratlan szabályt.


Úgy hogy respektálom az erölködésed, de légyszike előbb pontos információkat szolgáltass, és ne olyat, ami nem állja meg a helyét:DD

2013. jan. 1. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!