Miért kell mindig félreérteni, ha kedves vagyok valakivel?

Nyilván baráti kedvességről beszélek, amennyiben ez egy férfi felé irányul.

Megint megtörtént velem, pedig már az elején tisztáztuk, hogy nem fogjuk egymást félreérteni, és kölcsönösen becsültük azt a másikban, hogy korlátok nélkül tudunk beszélgetni éppen azért, mert nem értjük félre a másik mondandóját.

Én tényleg nem mondtam soha semmi kacérat, vagy félreérthetőt (vigyáztam is erre nagyon), most mégis azzal jött elő ez a férfi, hogy ő bizony félreértette a viselkedésem. Biztosítottam róla, hogy téved, nem akarok tőle semmit sem (na jó, akarnék, de ezt sosem mutatnám ki), de ő nem akar továbbá beszélni erről és olyan furcsán néz rám azóta. Ezt is úgy kellett kiszednem belőle, hogy miért viselkedik velem furcsán, mire nagy nehezen kinyögte, hogy összezavartam a viselkedésemmel és nem tud mit kezdeni vele.

Csak annyi volt a kedvesség, hogy ha találkoztunk, beszéltünk pár szót, főleg családról, munkáról, amikor beteg volt, érdeklődtem felőle és ennyi. Tényleg ezt kell félreérteni? Ennyi erővel én is félreérthettem volna őt, mert ugyanezeket ő is megtette!