Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem tudom, mi van velem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom, mi van velem? (leszbi, iker téma)

Figyelt kérdés

Nagyon össze vagyok kuszálódva jelenleg érzemileg, vázolom valamennyire a sztorit, kérlek olvasd el, kérdezz bátran akár priviben, és segíts megfejteni, hogy mi a franc ez?


Egy osztályba járok 2 lánnyal, akik ikrek. Nem is igazán foglalkoztam velük, egészen 5-6 hónappal ezelőttig, amikor az egyikük hirtelen a hosszú, hátközépig érő haját csuma rövidre vágatta, olyan fülmögé érősig, illetve stílust váltott. Aztán a tesójával egy közös versenyen vettem részt, ahol jóban lettünk, mint azelőtt, gyakrabban beszélgettünk a suliban is, illetve fészen.


(Csak egy kis segíttségnek, a rövid hajú félt elnevezem X-nek, a versenyeset pedig Y-nak, és így talán könyebb lesz leírnom :D)


Szóval Y-nal egyre jobban lettem, mint előtte, sokat hülyülünk suliban is, mivel ő a nyitottam fél, így nincs nehéz dolgom, de igazából nekem X tetszik, vagyis tetszett, nemtudom :/

Hiába ő a visszahúzódóbb fél, érzem, hogy van benne valami, amit meg kell ismernem, és amúgy amikor sikerül kisebb társaságba kerülnöm vele, akkor nagyon jól elvagyunk, de a tesója totál elnyomja, ah ő is ott van.

Olyan emberekkel veszi körül magát X, akikkel sem kedvem, sem idegem nincs barátkozni, és így nagyon nehéz hozzá szünetekben közelednem, bár így is van néhány alkalmam pár fél mondatra :/


Amiben a problémám gyökerezik, hogy Y nyíltsága miatt jól elvagyok vele, és mivel arcra és illatra is olyan, mint X, ezért nem tudok parancsolni az agyamnak, és már fogalmam sincs, mi van bennem.


Jövőhét pénteken lesz a szülinapom, és közös progit szervezek ahol ott lesz X,Y +még egy vagy 2 osztálytárs meg a legjobb barátom. Pikniket tervezek egy arayos kis parkba, ha jó idő lesz, meg bowlingot. Hogyan viselkedjem? Azt tervezem, hogy igyekszem lekoptatni valahogy Y-t, hogy kettesben maradhassak X-el, és tudjak vele huzamosabban beszélgetni, vagy valami.


Illetve az a legszomorúbb tényező rám nézve, hogy az orientációjukról foggalmam sincs. Az egy dolog, hogy X-nek a haja illetve a stílusa eléggé szembetűnő, nem azt mondom, hogy full fiús, vagy lezbis, de totál ellentéte az előző megjelenésénak, ami lehet az is, hogy szeretné felhívni a figyelmet magára, hogy vele is foglalkozzanak, hogy eltérjen a tesójától. Viszont vannak apróbb jelek, legalábbis szerintem, szóval voltak már egész hosszú szemezéseink, sok kicsi apróbb ajándékkal leptük már meg egymást, én pl. nemrég adtam neki egy nyakláncot, és láthatóan remegett a keze, amikor odaadtam neki :).


Ráadásul megyek napos "táborba" Y-nal, ahol lenn lehetőségem rá, hogy beszéljek vele ilyesmiről, és ha róla kiderül, hogy van benne hajlam, akkor nagy a valószínűsége, hogy X-ben is van valami, illetve frdítva, az is szívás, ha semmi.


Szóval nagyon köszi, hogy elolvastad, kicsit összegezném a kérdéseimet :D

- szerintetek hogyan tudok választani?

- mit csináljak pénteken?

- mennyi a vaószínűsége, hogy van bennük hajlam?



2013. jún. 1. 21:51
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
/grabs popcorn
2013. jún. 1. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
Hát, elég nehéz.. mert ugye nem tudni, hogy ők azok-e De ha jobban érzed magad X-el akkor egyszerűen ne foglalkozz az Y-nal.. De mondjuk ikrek szóval sok különbség nincs köztük.:D
2013. jún. 1. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

első, köszi, majd a reklámszünetben menj pisilni ;)


második, igen, mont ez a bajom, bár személyiségben azért eléggé különbözőek, meg öltözködésre is, de a mosolyuk, az arcuk... ://

2013. jún. 1. 22:04
 4/20 anonim ***** válasza:
84%

Micsoda sztori... Ugye azt nem kell mondanom, hogy attól, hogy ikrek még nagyon kevés esély lenne rá, hogy mindketten leszbikusok?


Amúgy meg ezt neked kéne kiderítened... de én a helyedben Y-nál próbálkoznék, hiszen vele vagy jóban... X pedig olyan társaságban van, ami neked amúgy sem tetszik, se nem beszélgetsz annyit vele...


De igazából én nem itt nem tudok jó tanácsot mondani, mert teljesen kusza az egész.

2013. jún. 1. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:

1. Szerintem már választottál, méghozzá X-et, ez egyértelműen lejön abból, amit írtál :)

2. Hát amit eddig...próbálj X felé közeledni...pikniken esetleg lehet felelsz vagy merszezni...:D bowlingban meg lehettek egy csapatban vagy pont különbözőben, így is úgy is lehet húzni egymás agyát...

3. Erre sajnos egyedül kell rájönnöd, mert ezt leginkább gesztusokból lehet észrevenni :/


19/L

2013. jún. 2. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:

Utolsó megelőzött, kb ugyanezt akartam írni :D

Egyértelmű, hogy X-et választottad, de ha még nem vagy biztos benne, akkor "érzem, hogy van benne valami, amit meg kell ismernem", ha ezt komolyan gondoltad, válaszd őt :)

Közeledj felé pénteken, rázd le Y-t, beszélgess X-el és a beszélgetést, ha jól irányítod, terelheted olyan téma felé, amiből megtudhatod, hogy tetszel-e neki. :)

Sok sikert, szurkolok nektek! :)

18/LL

2013. jún. 2. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

köszi szépen mindenkinek, majd ha lesz fejlemény, akkor tartok élménybeszámolót :D

nagyon várom már a pénteket, 2 napja csak arról álmodom :DD

2013. jún. 3. 18:33
 8/20 anonim ***** válasza:

dejóó ,én is kiváncsi vagyok mi sül ki belőle:D sok sikert!

24L

2013. jún. 3. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
Ahh látom nem te vagy az egyetlen aki ilyen helyzetben van:) Nekem is sikerült egy ikerpárt kifognom. Bár ők tényleg full ugyanúgy néznek ki..mindkettőjük nagyon nőies. Főleg D-s mellekkel..khm elkalandoztam.Lényeg az, hogy nekem nem volt nehéz köztük a választás.Szerintem adhatsz mindkettőnek egy esélyt. Aztán majd meglátod kivel jössz ki jobban, ki fogott meg vagy kihez érzel erősebb vonzódást. Utána meg rátérhetsz arra a kérdésre, hogy van-e benne hajlam. Hajrá pénteken startolj rá X-re! Beszélgess vele sokat, próbáld megismerni, esetleg érintsd meg véletlenül. Majd írd le mi volt!:) kíváncsian várjuk! Hány évesek vagytok?:D 16/L
2013. jún. 4. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
Na figylej! :D általában az ikreknél csak az egyik fél szokott meleg lenni, a másik nem :D ezért ne tegyél fel mindent arra, hogyha Y nem az, akkor X sem, illetve fordítva! Ha Y-nal jobban el tudsz beszélgetni, mint X-el, akkor beszéld meg vele ezt a témát, előbb-utóbb úgyis kibukik belőle, hogy a tesója meleg, hogyha tényleg az, vagy akár ő. Ha X-et kedveled jobban, akkor ne álltasd magad Y-nal szerintem :) és hogy mit csinálj pénteken? igyál és érezd jól magad :) az alkoholtól kiderülnek a dolgok nagyon hamar ;)
2013. jún. 4. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!