Lehetséges, hogy én tényleg magától a szerelemtől félek, és nem attól, hogy mi lesz utána?

Olvastam itt olyan kérdéseket, hogy félnek az emberek a szerelemtől, de aztán mindegyikből kiderült, hogy valójában nem is ettől félnek, hanem, hogy mi lesz, ha szakítanak, hogy mennyire fog fájni.

Eddig egy kapcsolatom sem volt (bár mindig is szerettem volna, mindig azt vártam, hogy milyen lesz, ha majd lesz), és most megismerkedtem egy sráccal, akivel lehetne belőle több is, de egyszerűen félek. Ott tartok, hogy mégsem akarok kapcsolatot (nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok), egyszerűen félek vele találkozni, mert félek, hogy mi lesz, ha komolyabbra fordul.

De én nem attól félek, hogy mi lesz ha szakítunk (tisztában vagyok vele, hogy ez benne van a pakliban), mindig is úgy gondoltam, hogy még ha csúnya véget is ér, akkor is megérte. (Aztán lehet, hogy nem, ezt nem tudom, mivel nem volt még benne részem, de most így gondolom.)

Eddig azt hittem, hogy az lehet a baj, hogy nem merek megnyílni, de ezzel a sráccal nagyon jót beszélgettünk, és akár már most meg is bíznék benne.

De akkor mi lehet a baj? Miért nem akarok szerelembe esni? Most mikor végre lehetne, hirtelen nem akarok/nem merek... Nem tudom, mit tegyek. Tudnék ezen változtatni?

17/l