Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy viselkedjek ezek után az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy viselkedjek ezek után az anyóssal/ barátoméknál?

Figyelt kérdés

Barátom szülei elvoltak nyaralni. Mikor jöttek vissza, előtte 1 nappal rendbe tettem a lakást. Konkrétan egy délelőttön keresztül mosogattam a két fia által felhalmozott tányérokat, poharakat, stb. Illetve barátommal együtt rensbe tettük a szobáját is.

Ehhez képest a kedves anyós pár nappal később elkezdett "panaszkodni" a fiának (sógorom), hogy milyen rendetlenségre jött haza, majd hozzátette: "...és csak akkor kezdett el mosogatni, mikor hazatelefonáltam mert 10 perce rovoltunk. Bezzeg XY (sógor csaja) elmosogatott, igen, ő elmosogatott." - mindezt úgy, hogy tudta, hogy ott vagyok a lakásban, nyilván látta hogy nyitva van az ajtó, tehát hallom, hogy rólam beszélnek (igaz, sutyorogva beszéltek).

Miután elmondtam barátomnak, hogy mit mondott az anyja, odaállított elé, hogy tisztázzuk le, mert az anyja irreälisan látja a dolgokat... Kedves anyós válasza annyi volt, hogy "azt hittem akkor kezdtél mosogatni" - mintha bármit is számítana...

Minden esetre ezek után evidensnek gondolom, hogy többet aztán nem gondoskodom a fiairól, hisz 1 hétig anyukát játszottam nekik, és ezt kapom vissza. Elég nagy bunkóságnak gondolom, hogy főztem a fiaira, igyekeztem mindent jól csinálni és mégis így kibeszél...

Ha rajtam múlna, többet be se tenném oda a lábam, de erre barátom húzza a száját. Ő nem akar kevesebbet lenni velem, csak mert ez történt. Viszont jó pofát se tudok ezek után vágni, egy kávét se tudnék jó ízzel meginni náluk. Mit kéne tennem, hogy kéne viselkednem?


2013. szept. 2. 14:35
 1/1 anonim ***** válasza:
Ezekután mindig bunkó lennék.mitképzelnek chh.
2013. szept. 2. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!