Mi történt velem?

Neked egy társ közelsége hiányzik. Szerez magadnak egy új társat.

igaza van az első válaszolónak szerezz valaki mást aki betölti azt a "hatalmas sötét és üres szobát" aki boldoggá tesz és meghallgat :)

Nincs rosszabb érzés, mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak. Elmész valahonnan s elindulsz valahová... valamiért... Hogy miért? Mert van okod. Vagy nincs. De valamiért biztos. Bõröndödbe bepakolod minden cuccodat, ruhákat, cipõket, könyveket, emlékeket, élményeket, gondolatokat, ráülsz, és összehúzod a zippzárat. Majd kicsivel késõbb eltávolodsz, a vonat suhan ... és Te felejtesz. Egy idõ után elhalványul minden, mi akkor sebet ejtett rajtad. Megsárgult emlékképek. Elhalkult hangok, mondatok. Elfelejtett emberek, tulajdonságok, helyek, épületek, kicsiny sarkok, lopott csókok. És ha egyszer majd ... még visszatérsz oda, a képek kitisztulnak és a hangok egyszer csak élesednek. Minden olyan lesz, mint régen volt... talán. ... Bár mégsem. Soha nem lesz olyan igazi... olyan elsõ. De jó ígyis. Késõbb megint ott vagy ... Boldogan, örülsz mindennek, szárnyalsz, szeretsz és barátkozol. Szép képek. Csak sajnos valahol minden véget ér.... mindig. Egyszer a jó emlékeknek is vége szakad, valaki elvágja a kötelet, onnantól megint kereshetsz valamit... valami szépet, aminek örülhetsz és újra megbarátkozhatsz vele. Örök körforgás. Csak ne kéne mindig elvágni azt a kötelet...

Majd én segítek Neked! Írj érte!

Nem tudom.