Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Sok olyan fiú van manapság,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sok olyan fiú van manapság, akiről az idősebb nők azt hiszik, bomlanak utánuk a lányok, miközben sehol semmi?

Figyelt kérdés

A minap jutott az eszembe ez a kérdés. Éppen sütit vettem az egyik kisboltban, ahol beszélgettem a tulajdonosnővel.Éppen nem volt vevő, én amúgy is szeretek beszélgetni, ő is örült, hogy kis szín jött az unalomba. Szóba kerültek a lányok, mondtam, hogy nincs kapcsolatom.Nyugtázta, hogy akkor alkalmikra hajtok. Mire én válaszoltam, hogy nem, semmi közelebbi nem volt lánnyal már régóta. Erre elképedt és nehezére esett elhinnie.Azt mondta, hogy ez valami döbbenetes.

Nem ő volt az első, más is mondta már ezt. Amikor megkérdezték, hogy lehet ez, azt mondtam, hogy nem az ő fejükkel gondolkodnak, akikkel próbálkoztam.Jobb válasz nem jutott az eszembe.

Úgy hallottam, hogy mások is vannak ebben a helyzetben. vajon mennyien lehetünk?



2013. okt. 17. 19:43
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
51%
Sokan aranyom, sokan! Ugyanis ezek a nők feltételezik, hogy képesek vagytok férfiként viselkedni és hódítani, pedig nem. Csak sültgalambot várni, siránkozni, idegeneket leszólítani szánalmas dumákkal... egyszerűen a flörtölés, a hódítás már kihalófélben van, és csodálkoznak a fiatalok, hogy nincs nő... hát persze, hogy nincs, azért tenni is kéne valamit!
2013. okt. 17. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim válasza:
A mai lányok többségének(tisztelet a kivételnek) a homokosnak tűnő fiúk jönnek be... Régen ez nem így volt. régen a kisportolt erős férfiak jötek be nekik nem azok a vézna kisfiúk...
2013. okt. 17. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
83 %, nem gondolod, hogy igazságtalan vagy?!
2013. okt. 17. 19:57
 4/19 anonim ***** válasza:
35%

Ha jó nő és egyedülálló, akkor remélem vetted a lapot és megpróbálod aláverni.

Én is jártam így párszor, szinte érezni ilyenkor rajtuk, hogy kéredzkednek a fas.ra. Vagy csak szimplán hiányuk van és a tudat is elég nekik. De ha szerencséd van akkor az első. A könnyű pina pedig mindig jól jön:)

2013. okt. 17. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
4es jól beszél
2013. okt. 17. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:

Van egy ilyen "falkásodás" a tinilányok körében.

Hogy egyiknek tetszik egy pasi, akkor a többi barátnőjének is tuti az kéne/megelégszik Ő haverjaival.

aki nincs kiöltözve, összetúrva mindenféle bolondosan a haja, meg nem süvít utánna parfümfelhő azt nem veszik észre.

Az olyan pasikat, akikre egy felnőtt nő már azt mondja: ez igen, ebből jó férfi lesz majd.

kell ahhoz is bizonyos érettség, hogy a rejtett kincseket valaki felfedezze.

Pont hasonlóan jártam nemrég. Azt hittem egy srácról, hogy valami nagy macsó, neki biztos nincs hiánya, egyéjszakás kalandok tömkelegén van túl stb.

Fiatalabb, de alig mertem megszólítani.

Én lepődtem meg a legjobban mikor bevallotta, hogy a korosztálya nem veszi észre.

Azóta együtt vagyunk, a fiatalabb lányok meg keressenek mást, én ilyen kincse nem engedek ki a kezemből. :D

2013. okt. 17. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

4-es, félreérted!

Nem flörtölni akart, mivel teljesen rendben van a családi élete.

2013. okt. 17. 20:05
 8/19 anonim ***** válasza:

# 3: Valóban egyfajta általánosítás volt, de nagyon sok pasival beszélgettem már a témában, és mindegyik azt várja, hogy repüljön a szájába a sültgalamb, lehetőleg rágni se kelljen, csak nyelni.

(p.s.: az NEM hódítás, hogy vadidegeneket szólítasz le/írj rájuk és aztán várod, hogy omoljanak a lábad elé)

2013. okt. 17. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:
6-os, ez nagyon tetszett! :)
2013. okt. 17. 20:06
 10/19 A kérdező kommentje:
Akkor mi a hódítás, 83 %? Csak azért is kérdezem, mert manapság már megismerkedni sem egyszerű lányokkal, meghódítani őket pedig még nehezebb.
2013. okt. 17. 20:07
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!