Szerintetek mikor/hogyan ideális az eljegyzés? Srácok, lányok?

*se a kapcsolatunkat.Elírtam

26F

Nálunk már megtörtént, a kapcsolat "ideális" volt, maga a lánykérés nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem (párom enyhén szólva is bénázott).

Másfél éve éltünk együtt, már tudtuk egymásról, hogy szeretnénk házasodni, szóval hatalmas meglepetés semmiképp sem lett volna, de én úgy képzeltem el, hogy kirándulás közben, pl. Normafán a fák között egyszer csak megölel a napsütésben, mond valami romantikusat, és az ujjamra húzza a gyűrűt. Aztán sírva összeborulunk, csók, ölelés, stb. Ehhez képest kb. egy éven keresztül voltak elejtett megjegyzései (fél év után már közölte, hogy el akar venni, ezt követte az az egy év), célozgatásai, hogy nagy tervezésben van, és hamarabb történni fog valami, mint gondolnám (mindketten rá voltunk "izgulva" a témára).

Egy év után én ezt már őszintén szólva meguntam (csomó kirándulás, lánykérés nélkül), és egy este egyszerűen rákérdeztem, hogy mégis mit tervezget ezen annyit, mikor tudja, hogy az egyszerűséget szeretem.

Akkor bevallotta, hogy nem jutott semmire, mert annyira el akart kápráztatni, de nem volt semmi ötlete, még a gyűrűt sem vette meg -.-

Nem mondom, nagyon szomorú voltam, mert őt ismerve ha nem kérdezek rá, újabb év eltelt volna a "tervezgetéssel", mikor én csak egy romantikus vallomásra vártam. A beszélgetést követően aztán beijedt, és nemsokára gyűrűvel jelent meg, és nyugtatgatott, hogy komolyan gondolta, csak nagyon meg akart lepni :D Hát, sikerült, de nem jó értelemben, elmaradt a szép táj, a meghitt vallomás, a jó hangulat, mert elég bosszús voltam, na :) Egy évet vártunk a "semmire", mikor olyan romantikus is lehetett volna a lánykérés. Utána egy ideig még nem is akartam az esküvőről beszélgetni, mert megorroltam picit.

Végül is most lesz nemsokára az esküvőnk, kicsit több mint két évvel a "lánykérés" után (4. évfordulónk előtt).

Mivel látom, hogy ő is ugyanolyan boldog meg izgatott, mint én, túltettem magam a dolgon, bár néha piszkálom vele, mikor a baráti körünkben romantikus lánykérés történik :D

25/N

Bocs, de akkor is le kell írjam, hogy ez személy- és helyzetfüggő. Nem azért, mert nem értettem a kérdésed, hanem mert fontos. Amúgy ha az én tapasztalatomra vagy kíváncsi, akkor leírom.

Én majd' tíz év után kértem meg a nejem kezét. Alig voltam 18, amikor összejöttünk, ő meg épp csak 17. Aztán egyetemre mentünk, kezdtünk komolyodni, össze is költöztünk. Ahogy teltek az évek egyre többen cseszegettek, hogy "na mikor lesz már lagzi?". Ez engem mindig is felháborított, mert egyrészt tudom, hogy ezzel a b**gatással mennyi megfelelni vágyó embert üldöznek szar házasságba, másrészt meg mert kreténségnek tartom, hogy az eltelt évek alapján határozzuk meg, hogy mikor jött el az idő.

Én úgy terveztem, hogy majd akkor házasodom, amikor már képesek vagyunk önállóak lenni és megkezdeni a saját életünket. Nem egzisztenciáról beszélek, csak önállóságról. Elég hülyén éreztem volna magam, hogy olyan felnőtt döntéseket hozok, mint a házasság, miközben anyám nélkül még megélni sem megy. Aztán lett munkánk, összeköltöztünk, minden szép volt, én már tervezgettem is a lánykérést. Úgy döntöttem, először lediplomázom végre, és akkor megkérem a kezét, de nem így alakult.

Úgy 7,5-8 éve lehettünk együtt, amikor felborult köztünk minden, nem sok hiányzott egy szakításhoz. Semmi sem úgy alakult ahogy terveztük, egy időre még távkapcsolat is lett a dologból, harmadik fél is képbe került, minden volt, ami nem kell. Mire mindent sikerült helyretenni, közel két év telt el. Így utólag azt mondom, hogy ez így volt jó, mert nagyon rossz úton haladtunk, és mindkettőnknek kellett az pár kiadós pofon, amit egymásnak adtunk.

Idén már év eleje óta tervezgettem, hogy is kéne, mint is kéne csinálni ezt a dolgot, de valahogy mindig visszavonulót fújtam. Aztán egyszer csak a nyáron spontán kibukott belőlem a dolog. Nem volt megtervezve, nem készültem beszéddel, sem vacsorával, csak egyszerűen váratlanul, ellenállhatatlanul feltört belőlem a dolog. Így utólag azt mondom, ez is így volt jó. Utána már nem is szarakodtunk tovább: nem volt három hónap sem az esküvő és a lánykérés között. Magyarázkodunk is rendesen, hogy nem, nem terhes a párom.

Hogy ez ideális e? Nem tudom. Neked annak tűnik? Szerintem nekünk így volt jó. Másnak meg máshogy, univerzális recept nincs. Számomra most jött el annak az ideje, hogy tényleg arra vágytam, hogy ha ránézek, elmondhassam, hogy a feleségem. Nem azért vettem el, mert a társadalmi sztenderd szerint ilyenkor el kell venni. Nem azért vettem el, mert már olyan rég együtt vagyunk, hogy már nem tudok kifogásokat kitalálni magamnak, neki, vagy a családnak. Nem azért vettem el, mert a megfelelési kényszerem miatt nem tudtam másra gondolni, hogy már mennyi volt osztálytársam házas. Nem azért vettem el, mert becsúszott egy gyerek, és akkor már legyen család. Nem azért vettem el, mert már ott tartok korban, hogy mindegy ki, de asszony kell. Azért vettem el, mert vágytam arra, hogy gyűrűt húzzak az ujjára, és azt mondjam, ő a feleségem. Ennek az időpontja pedig nálam most jött el.

Valószínűleg, ha most újra kellene kezdenem, nem ennyi idő lenne, mert akkor nem lennék gyerek. Hogy mennyi lenne, nem tudom, és valószínűleg ott is helyzete és nője válogatná. Ha olyan csajjal találkoznék, lehet, hogy két hónap, de lehet, hogy három év. Nem tudom, és ideálisnak egyiket sem tartom, mert mindkettő egy eshetőség. Valószínűleg mindenki mond majd mindenféle időtartamot, kort és műfajt, amit NEKI az ideális. Valószínűleg nem így fog vele megtörténni, de az is lehet, hogy pont úgy, és utólag mégis azt mondja majd, hogy korai volt. Érzelmi dolgokban nincs sztenderd, nincs szabály és követendő norma, hanem elérkezett, jól megválasztott pillanatok vannak, ami mindenkinek más és máskor.