Miért fusztrál egy gyerekkori ismerősöm elvesztése?

2x hívtam fel azóta egyébként. Gondoltam, eltelt már több mint 4 év, barátnőm is van, csak kinőttük a dolgot...

nagyon fontosak az életben a kapcsolatok, főleg az őszínte megbízható nem érdek-kapcsolatok is, kevés a normális ember, ezért is hiányozna a társasága.

Az is elképzelhető, hogy emlékeztetem a volt barátjára, akivel szakítottak, bár ha tényleg erről lenne szó, nem találkozgattunk volna a szakítás után.

Igazából nem tudom mi van, lehet, hogy hibát követtem el azzal, hogy nem léptem akkor? De még 17 éves voltam, tojáshéj a seggemen. Mindegy.

Egyszerűen csak zavar ez az egész. Mintha valami rosszat tettem volna.

Bevallom őszíntén lehet, hogy beteges, de én azt tudom elképzelni, hogy lehet, hogy érez valamit irántam, vagy érzett (mivel olyan közel álltunk egymáshoz szerintem elképzelhető) és fél attól, hogy felkavarom a mostani életét.

Legutóbb a barátján keresztül valami olyasmit üzent, hogy a volt barátjával együtt egy egész korszakot megpróbált lezárni és én is a része vagyok. Vagy valami hasonlót.

Illetve: valami olyasmit üzent, hogy még nem jött el az ideje, és biztosan összefutunk majd a jövőben, vagy nem tudom.

Vagy pszichopatának tart és menekül előlem, vagy valami nagyon mély nyomot hagytam benne. (jó bevallom, úgy megdugnám mint a lovat, és ezt ő is érzi) de nagyon sokáig kedveltük egymás társaságát és úgy tudom ezt az egészet azelőtt is tudta...

sőt, úgy tudom tetszettem is neki, egy ideig az anyjával is nagyon jóban voltunk.

+ a kapcsolatunk akkor kezdett el zuhanórepülésbe indulni amikor rányomultam egy barátnőjére, eléggé idióta módon.