Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A lányok miért nézik ennyire...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A lányok miért nézik ennyire h*lyének a férfiakat, és miért ennyire gyávák?

Figyelt kérdés

A kérdés nem provokáció!


Nagyon bele voltam zúgva egy lányba, számomra ő volt a tökély, és még most is érzek valamit iránta, annak ellenére, hogy eléggé kiábrándultam belőle. Amikor először randira hívtam őt, szóban azt mondta, hogy még gondolkozik rajta, majd facebookon rám írt azzal, hogy ő most igazából jár valakivel, és ezért nála a randi kilőve. Tehát nem csak hogy nem merte a szemembe mondani az igazságot, még komplett hülyének is nézett. Sajnos akkor még nem vettem a lapot. Amikor pedig kértem valamit tőle, ő megígérte, majd több mind egy hétig halogatta a dolgot, meg ígérgetett, tehát megint csak hülyének nézett engem. Ezután hétvégén rá írtam, a lényeg, hogy akkor ár azt írta, hogy mégsem tesz nekem szívességet. Az egészből egy vita lett, de örülök neki, mert így legalább kiderült, hogy szerinte beteges vagyok, tehát kiderült az igazság, hogy mit is gondol rólam. Persze sokkal jobb lett volna, ha ez nem tart évekig.


A lányok sokszor kérdezgetik itt GYK-n is, hogy hogyan vakarják le a nem kívánt hódolókat, hát nem az lenne mondjuk a legcélravezetőbb, ha IGAZAT mondanának?


És nem csak a "való életben", de a neten is megtapasztaltam ezt. Van amikor itt próbálok megismerkedni emberekkel. De miután képcserére kerül a sor, vagy miután az egyikünk javasolja, hogy folytassuk facebookon a beszélgetést, és én elküldöm a profilom, egyből eltűnik mindegyik (nincs semmi furcsa facebookomon). Azt nem értem, hogy ilyenkor miért nem lehet visszaírni, hogy bocsi de mégsem vagy szimpatikus, vagy, hogy nem jön be a külsőd, miért kell gyáva mód felszívódni?


Persze mindig, mi férfiak vagyunk a gyökerek, meg a hülyék, és az is lemerem fogadni, hogy majd jön a sok női válaszoló, aki szerin durván általánosítottam, és persze egyik sem lesz "ilyen lány", de azért reménykedem, hogy kapok választ a kérdésemre.


Mégis mi jár egy ilyen nő agyában? Miért csinálja ezt? Netán szimpla szemétségből, vagy tényleg ennyire hülyének néz ilyenkor? Neten minden bige "ki ha én nem", élőben viszont csak menekülni tudnak a problémák elöl.


Az általánosításért előre is elnézést kérek.



2014. júl. 21. 14:47
 1/9 anonim ***** válasza:
75%

Beszélgettem itt egy sráccal, cseréltünk képet. Neki tetszettem, de ő nekem nem. Ezt meg is mondtam neki. Erre zsinórban 10 szidalmazó üzenetet küldött a létező legcifrább káromkodásokkal. Ezek után persze, hogy inkább csendesen lelépek...

17/l

2014. júl. 21. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
65%

az jobb lenne, ha a legtöbb csaj a pofádba mondaná, hogy "atyaég, milyen undorító a fejed", "de ronda az arcod", "taszítasz", "de dagadt vagy", "fuj, de nagy az orrod". nekem nem esne jól, és ebben több a tapintatosság a részünkről, hidd el, mint a gyávaság.

a másik meg, hogy ha azt mondják, "nem tetszel külsőleg", akkor el vagyunk mondva felszínes libáknak!


légyszíves írd le, mit mondjuk akkor ilyen helyzetben?

2014. júl. 21. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
48%
Kérdező, a saját sikertelenségedért ne a csajokra húzd rá a vizes lepedőt. Keresd az okokat, és legyen erőd változtatni rajtuk.
2014. júl. 21. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Ez olyan "udvarias" visszautasítás, mint az, hogy "nem akarok kapcsolatot".
2014. júl. 21. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

#2 Miért talán nem vagy felszínes? Tudom, itt GYK-n senki sem felszínes, csak épp...


Mondd/Írd az igazat, legalább a lelki simereted tiszta marad, persze már ha van olyan.

2014. júl. 21. 15:17
 6/9 anonim ***** válasza:

sok nő meg azért sír mert a pasik is ezt csinálják...szóval a mi oldalunkon is vannak ilyen némán lelépő "gyáva alakok" akkor most egy lány írjon ugyanezzel a szöveggel kérdést???

Megmondom én neked ha a csaj nem teszi! RONDA VAGY! a szépség relatív! van ami az egyik szemének ronda a másiknak a világon a legszebb...te meg hülye voltál mert tudtad, hogy hülyít de mégis hagytad...ne legyél ennyire nyomulós...ne az 1. csajt akard megszerezni! hanem azt az egyet aki mellett boldog lehetsz és akit boldoggá kell tegyél mindenáron! akit szeretsz becsülsz tisztelsz és nem azt aki kihasznál vagy szórakozik veled!!! KERESS TOVÁBB!


21F

2014. júl. 21. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Nem kérdező, nem vagyok felszínes. Te viszont egy bunkóci vagy.
2014. júl. 21. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
a lányok hülyék, szinte minden fiút lerondáznak egyetlen egy kép alapján is! annyira ostobák, h eszükbe se jut a külső mögé látni és mondjuk elmenni egy fiúval randira, hátha mégse ronda élőben csak a kép előnytelen róla
2014. júl. 21. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Na mert a pasik nem nézik le a kevésbé szép lányokat!! Pfff te mondod h mi vagyunk álszentek?!

17/l

2014. júl. 21. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!