Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tiniszerelem sosem múlik el?
14 évesen nagyon tetszett egy srác, akinek akkor már volt kapcsolata 2 éve (ő 16 volt). Kicsit később kiderült, én is nagyon tetszem neki, és ez így ment 2 éven át, még egy suliba jártunk. Utána ő elment egyetemre, nekem meg lett kapcsolatom. Ő még mindig ugyanazzal a lánnyal járt, de néha beszélgetett velem neten, bejött suliba megnézni, ha épp szabadnapja volt, ha véletlen összefutottunk, beszélgettünk, etc. Utána én is jártam egyetemre egy évet. Ritkán voltam otthon, de amikor igen, akkor azonnal "Ha nem vagy koliban, gyere le, megiszunk valamit".
Utána kiköltöztem külföldre, neten beszéltünk néha. Pár napja kiderült, ő is elköltözik, csak épp a világ másik végére, kitudja, találkozunk e még valaha.
Sose voltunk úgy kimondottan barátok, vagy fokozottan barátkoztunk volna össze. Ez úgy egyik percről a másikra jött, a legutóbbi beszélgetésnél meg már ott tartottunk, hogy ki hívja meg a másikat hamarabb látogatóba az "új otthonunkba".
Én már nem érzek úgy iránta, mint pár éve, gondolom, már ő sem (hiszen 10 éve kapcsolatban van), de azért még van pár olyan pillantás, mozdulat, megnyilvánulás részéről, amiből még mindig azt hiszem, hogy igen.
Az ilyen beteljesületlen tiniszerelem sosem múlik el?
21l, 23F
Mikor? És minek a hatására?
Mi már több, mint 6 éve kerülgetjük egymást...
áhh, már nem látok :)
szóval nyom nélkül :DDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!