Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Létezik olyan, hogy rengeteget...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik olyan, hogy rengeteget gondoljunk olyanra, akit gyakorlatilag nem is ismerünk?

Figyelt kérdés
Mert ez az állapot már 3. éve tart nálam, és megőrülök tőle! Annyira rossz érzés, de egyben boldoggá is tesz, ha arra gondolok, mi mindent csinálhatnánk együtt. Képes vagyok órákig mosolyogni, mikor véletlenül elmegyünk egymás mellett, aztán pedig letörve veszem tudomásul, hogy ennél közelebb soha nem kerülhetünk egymáshoz. Kétlem, hogy ez szerelem lenne, hiszen soha nem váltottunk egy szót sem egymással, még a köszönés is nehezen megy, viszont fellángolás sem, mivel túlságosan régóta tart már, szóval nem értem. Régebben, mikor ez az egész kezdett kialakulni, feltűnt, hogy ő is hasonlóan viselkedik, mint én, most már azonban semmi, pedig szinte éjjel-nappal rá gondolok. Kérlek, segítsetek elmagyarázni, mi ez az egész, és mit tehetnék ellene, mert tanácstalan vagyok, köszönöm!

2014. szept. 29. 23:02
 1/3 anonim ***** válasza:
Inkább arra volnék kíváncsi, miért gondolod, hogy nem lehetne köztetek semmi? O.o Próbáltál már vele összejönni egyáltalán? Vagy mi az akadály?
2014. szept. 29. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Haaaat pl elkezdhetnetek beszelgetni valami semleges temarol,kezdesnek:-))))
2014. szept. 29. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Mi az akadàly?

Talàn meleg szerelem?

2014. szept. 30. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!