Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Barátság extrákból szerelem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátság extrákból szerelem, de túl nagy a korkülömbség? 16L

Figyelt kérdés

Egy fesztiválon találkoztunk, utána elhívott randizni. Kiderült, hogy elég nagy a korkülömbség, ugyanis ő 23 éves. Viszont mivel a fesztiválon már történtek köztünk dolgok, kiegyeztünk egy barátság extrákkal jellegű kapcsolatban.

Ez június óta tartott, én pedig kezdtem többet érezni, de inkább nem mondtam, hogy ne rontsak el semmit.

Pénteken találkoztunk, nála is aludtam, először. Reggel együtt kávéztunk, és azt mondta, hogy szeret.

Igazából én titkon nagyon szeretnék vele lenni, csak nem tudom, hogyan egyeztethetnénk össze az életünket. Én középiskolás vagyok, ő egyetemista és mellette dolgozik. Viszont az utóbbi időben tényleg nem csak szexeltünk, mentünk kiállításokra is, csak beszélgetni, sétálni is.

Mi lenne a megoldás?

Negatív kritikát nem szeretnék, igen, édesanyám tudja.



2014. nov. 2. 11:21
 1/4 anonim ***** válasza:
92%

Nem látom, hol a gond, bár én picit furának érezném, ha 16 éves lánnyal randiznék. Ha nektek ez megfelel, hajrá.

23/F

2014. nov. 2. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 Orsy070 ***** válasza:
87%
szerintem siman probaljatok meg. ha igy megvagytok akkor az jo dolog
2014. nov. 2. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Szerintem is próbáljátok meg.. egyébként anyukád hogy reagált, mikor elmondtad neki? Azt is megengedte, hogy nála aludj?

Velem is hasonló a helyzet, ezért érdekelne.

2014. nov. 2. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

#3: anyukámmal ilyesmiket jól meg tudok beszélni, megérti, hogy ki szeretnék próbálni dolgokat, és ésszel teszem, szóval nem volt kifogása.

Köszönöm a válaszokat!:)

2014. nov. 2. 12:22

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!