Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Elképzelhető, hogy egy lány...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elképzelhető, hogy egy lány már az első alkalommal majdnem elélvezzen? (petting, nem szex)

Figyelt kérdés

Már majdnem két éve együtt vagyok a barátnőmmel. Tegnap náluk voltam, és egy elég hosszú "előjátékot" követően benyúltam a bugyijába, majd elkezdtem izgatni. Ő erre elkezdett sokkal erőteljesebben lélegezni, viszont egy idő után leállított, mondván ez "túl jó" neki. Én a körülmények miatt (otthon volt az öccse, illetve nekem nem sokkal később haza kellett mennem) nem erőltettem a dolgot, és nem csináltam tovább, viszont megkérdeztem, hogy mégis milyen érzés volt. Azt mondta, hogy nehezen leírható, és olyan, mintha fel akarna robbanni, de jó értelemben, valamit hogy legszívesebben sikítana, szóval szerintem nem lehetett már messze az orgazmustól.


Az egészet csak azért kérdezem, mert neki is és nekem is ez volt az első ilyen alkalom, ugyanakkor egy csomó embert lehet hallani, akiknek nem megy a partnerük kielégítése. Ez ennyire "egyszerű" lenne/ennyire szerencsések vagyunk, vagy valójában még messze volt az élvezéstől?


Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta, és esetleg válaszol.


(és igen, azért nem a szexualitás témakörbe írom, mert még egyikünk sem 18, és nem szeretném, hogy ezzel jöjjenek a válaszolók)



2015. jan. 30. 16:45
 1/5 anonim ***** válasza:
83%

Ha ügyes voltál...

Ezt így kell csinálni ideális esetben :)

2015. jan. 30. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim válasza:
81%
persze,miért ne élvezhetne el ennyitől?
2015. jan. 30. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem mindenkinél más hogy mitől megy el, meg a nőknél ez érzelmi alapon is működik. Az exemmel 5 év alatt egyszer se mentem el attól hogy ő csinálta, a mostani barátommal aki full kezdő az első éjszakánkon 5-ször. Örülj neki hogyha így fel tudtad izgatni a csajt, nem mindenkinek megy.
2015. jan. 30. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
87%
Minden azon múlik mennyire szeret a lány. Mennyire tart vonzónak Téged. Az én barátnőm már attól is benedvesedik, ha a nyakát csókolgatom. Mert szeret. És igen közel volt az orgazmushoz. Ilyenkor én meg szoktam csókolni. Akkor nem tud sikoltozni.
2015. jan. 31. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 MMA-Warriors válasza:
100%
Ha az elsö alkalom és elazul akor persze ;) .
2015. márc. 1. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!