Helyesen reagáltam le az illetőnek?

Egy 36 éves férfi írt nekem levelet, hogy akarok-e vele ismerkedni, ő normális és keresztény. Erre teljesen normálisan és kedvesen megírtam neki, hogy ne haragudjon, de nekem ez túl nagy korkülönbség (20 vagyok), ráadásul nem vagyok hívő, más a világképünk, így szerintem nem egymást keressük, de sok sikert neki.

A válasza rettentő bunkó és lekezelő volt, szerinte nem vagyok senki, ha nem hiszek istenben és mégis hogy képzelem ezt a hangnemet... szerettem volna neki válaszolni, de letiltott. Bemásolom ide, amit írtam volna neki, hátha meglátja, mert eléggé dühít ez a gyerekes és éretlen viselkedés, hogy nem is ad lehetőséget válazsolni és "megvédeni" az álláspontom, főleg, hogy ilyen fene nagyra van a vallásosságával:

1.: teljesen normálisan reagáltam a leveledre, szerintem ha valaki nem akar egy majdnem dupla annyi idős emberrel ismerkedni, de válaszol a megkeresésre emberi hangnemben, akkor nem szidni kéne ezért, hanem elfogadni (felebaráti szeretet).

2.: valóban nem nyócker pakány stílusban írtál, bár ez a lekezelő hangnem, ahogy a levelemre válaszoltál, felháborító.

3.:csak azért, mert eltérő módon látjuk a világot, nem kéne ilyen pocskondiázó hangnemben írni és köszönöm a kioktatást, nem kérek belőle.

4.:kétféle keresztény létezik: az egyik a normális, aki gyakorolja a lelki dolgokat-és itt nem a külsőségekre gondolok, hogy minden hétvégén ott térdel a templomban, hanem arra, ahogy embertársaihoz fordul. A másik fajta keresztény felsőbbrendűnek hiszi magát azért, mert ő vallásos. Te ebbe a kategóriába tartozol és ezért csak sajnálni tudlak. Én egyáltalán nem voltam öntelt, normálisan megírtam, hogy olyan férfival, aki ennyivel idősebb, ráadásul már is a világképe, nem szeretnék ismerkedni, mert semmi értelme nincs.

5.:Magam is katolikus vagyok-legalábbis katolikus családba születtem. Rengeteget gondolkoztam isten létezésén, sok emberrel beszélgettem. Természettudományos szakra járok az egyetemen és a sok elmélkedésem közben arra jutottam, hogy véleményem szerint nem lehet megmondani, létezik-e bármilyen "felsőbb", teremtő erő. Nem mondom, hogy nincs, de olyan biztos nincs, mint amilyen a bibliában meg van írva, hogy ül a szakállas bácsi a felhőben és lógatja a lábát. azt lehetségesnek tartom, hogy a sok, még nem felfedezett dimenzió és univerzum között létezik olyan, amiben él felsőbb rendű lény, aki irányította a teremtést, de amíg a tudomány ezt nem bizonyítja, nem tudom megmondani, sem hinni benne. Sehol sincs bizonyítva, hogy létezik isten és vakon nem fogok hinni egy kétezer éve, földművesek és átlagos emberek által megírt és kitalált könyvben, mert ez a józan ésszel megy szembe.

Elég szomorú, ha te csak valami kitalált hit által vagy képes szeretni és aki nem vallja ezt a dolgot és nem ért vele egyet, azt lenézed és megveted, mert akkor ez azt jelenti, hogy nem gyakorlod megfelelően a lényegét- az egyetlen értelmes dolgot, amit a vallás tanít: hogy feltétel nélkül szeressük és elfogadjuk a másik embert. Én képes vagyok erre anélkül, hogy a vallást magaménak érzem.

Ha nem tudod elfogadni, hogy egy húszéves lány korabeli és nem olyan idős férfit keres, aki majdnem az apjával egykorú, az meg a te bajod, miért nem keresel korodbeli nőt?

Szerintetek helyes a reakcióm? Eléggé bepipultam tőle...