Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok, mi lenne a helyes?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok, mi lenne a helyes?

Figyelt kérdés

Minden téren magányosnak érzem magam (mind barátok és mind barátnő terén -ez egy friss helyzet).

Már bő fél éve annak,hogy a volt barátnőmmel szakítottunk, és hogy nem beszéltünk, pedig igazán fontosak voltunk egymásnak és az egész az egyik napról a másikra ért véget, szakítottunk, én letiltottam.

Aztán 4-5 hónap elteltével feloldottam a tiltását, majd 1-2 hónappal ezután rám írt és bocsánatot kért,feltételezhető,hogy beszélni akart, de én teljesen elutasító voltam vele, így 2-2 mondat után vége lett a beszélgetésnek, azóta semmi.


Most pedig úgy érzem jó lenne beszélgetni, nem is a kapcsolatunkról, sőt arról nem is akarok, de úgyis előjönne, de valószínű,hogy örülne ha írnék neki, nekem pedig lehet,hogy jót tenne lelkileg, ugyanakkor az az igazság,hogyha nem lennék ennyire magányos soha nem írnék rá.

Tényleg csak beszélgetni szeretnék, semmi többet, de ugyanakkor félek is,hogy félresikerül az egész beszélgetés, vagy hogy már ő se kíváncsi rám, de nekem meg szükségem van valakire (ismétlem, nem mint barátnőre)


2015. máj. 9. 21:50
 1/4 anonim ***** válasza:
Szerintem az lenne a helyes, ami nem helytelen.
2015. máj. 9. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
"Letiltottam". Tudod, ezt most még olvasni is fájt.
2015. máj. 9. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Ne írj rá, mert megint belelovalja magát, hogy talán újra összemelegedtek. Írj más lányra, haverra.

Vagy írhatsz nekem is, bár nem tudom miről szeretnél beszélgetni, avagy azt megosztanád.e egy idegennel...

2015. máj. 9. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Igazából attól nem félek,hogy "azt hiszi" mert talán soha sem szeretett, de barátként lehet,hogy tényleg jól meglennénk.

Mostanában pedig nem jött össze egy lánnyal, illetve kicsit lekoptak vagy lekoptattak a barátaim (egy társaság) és ezért vagyok magányos, ezért gondoltam a volt barátnőmre.

2015. máj. 9. 22:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!