Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Fiúk, férfiak! Ha mondjuk ti...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk, férfiak! Ha mondjuk ti kedveltek egy lányt, mi számít tőle nyomulásnak vagy túlzott érdeklődésnek ami már nem igazán tetszik nektek? (többi lent)

Figyelt kérdés

Tehát van egy 26 éves srác akit nagyon kedvelek, sőt, nagyon tetszik, csakhogy nekem barátom van (jelenleg nem vagyunk együtt, de ezt még ő nem tudja), de már említettem neki picit régebben, hogy vannak problémáink, tehát láthatta rajtam, hogy nem épp felhőtlen a kapcsolatunk, de persze nem kezdtem neki mesélni a barátomról meg hogy mi van velünk. Nekem nagyon úgy tűnt az elejétől, hogy neki is tetszhetek, sőt előbb nekem úgy tűnt ő érdeklődne felém, és azután pedig annyira szimpatikus lett, hogy megtetszett nagyon. Szóval voltak afféle jelek, míg sokat voltunk együtt (suliban, úgymond munka-tanulás kapcsán, de ő úgy jön ki mintha a tanárom lenne igazából, ezzel is bonyolódik az ügy), de aztán mindig úgy gondoltam, csak bemesélem, máskor úgy gondoltam, hogy ő úgysem fog lépni mivel barátom is van. FB-n is ő vett fel, de írni nem írt, csak én ha vmit meg kellett beszélnem vele, hogy mikor menjek stb, megkérdezni sürgősen vmit. Számomra az is érdekes, hogy látom sok nőismerőseinek, volt osztálytársainak kedvelgeti a képeit, de ha én lecseréltem a képemet, nem kedvelte, pedig biztos, hogy látta. Pedig nekem nagyon úgy tűnt, hogy annyira azért kedvel sőt az biztos, csak nem tudom mennyire, és hogy esetleg ő is vonzódhat e hozzám, mert élőbe teljesen más, kedves figyelmes, mindig mosolyog, nevettet, rengeteget nevetünk együtt, többször észrevettem, hogy pont nézett mikor ránéztem, mintha kereste volna a tekintetem, egyszóval nagyon jól kijövünk..stb.


Ti férfiak, ha kedveltek egy nőt, tetszik nektek ráírnátok FB-n csak úgy, ha van is barátja? Vagy nem vennétek nyomulásnak még, ha itt-ott (mondjuk pl 2x 1 hónapban ha nem találkoztok)rátok írna ez a lány? Pl. 1x írtam neki egy nagy vizsgája előtt, hogy sok sikert meg szorítok, pedig azt 1 hónappal azelőtt mondta, de emlékeztem.

Most szünidő van, nem találkozunk, és most utazik el még külföldre is (azt is én kérdeztem meg tőle nemrég írásban, hogy pontosan mikor is utazik), nem tudom jó ötlet e előtte ráírni, hogy jó utat meg vigyázzon magára.

Szóval azt nem tudom, hogy ő örülne e neki, hogy írok, vagy nem és nem is várja, vagy mit gondolna rólam ezért és hogy mi számítana szerintetek nyomulásnak, vagy túlzó érdeklődésnek? Annyira nem szeretném magamat elárulni, mert mégis csak együtt dolgozunk, meg amúgy is, már ígyis nemrég még mikor "írtunk", burkoltan vmire úgy írtam vissza, hogy hát elárultam neki, hogy számomra ő jó társaság, tehát jól érzem magam vele. Nem tudom sejti e, hogy nekem ő tetszik, max annyi már leeset neki, hogy kedvelem, nem tudom volt e barátnője, vagy mikor meddig. Amúgy nagyon intelligens, jó humorú, kedves, barátságos, figyelmes, de ez az hogy eléggé közvetlen és nem tudom eldönteni, hogy most csak szimplán kedves velem, barátkozik, vagy tetszek is neki? Abból már rájöhet, hogy nekem ő tetszik is, ha én kedvelem a képeit (ha vmi újat kirak), ha vmi olyat posztol, vagy gondolhatja, hogy barátilag, mert kedvelem?

A legutóbbi írkálásunkor (hát nem épp chatelés, de mind2-en visszaírtunk a másiknak ha felment FBre), az utolsó válaszára már én nem írtam semmit, mert csak 1soros volt és nem tudtam már rá mit írni, vagyis ha nagyon akarok, akkor kitalálok akármit, de nem akartam, hogy nyomulásnak tűnjön már, meg nem tudtam, még akar e velem írni, azelőtt volt úgy, hogy ő nem írt vissza, de akkor se nagyon volt mire az igaz, de azután, hogy írtam neki, hogy jó társaság, azért addig mindig visszaírt kb 1 hétig, aztán már úgy voltam vele, hogy ne erőltessem.


Bocsi, hogy sok lett, de nagyon tanácstalan vagyok :/ . Ha valakit még érdekelne vmi részletesebben az írhat privátban.

Kérlek írjatok kort és nemet is, előre is köszi :)



2015. júl. 31. 19:48
 1/5 anonim ***** válasza:

Nekem csak 1 kérdésem van, és sajnos nem is fogok tudni válaszolni a te problémádra...

Tényleg így volna ez, ahogy írod, hogy lecseréltek egy profilképet a facebook-on, és várjátok hogy reagál e egy lájk-kal az a pasi aki nektek tetszik? Sőt ha nem lájkol, akkor el is könyvelitek annak hogy nem jöttök be neki?

Ez manapság így menne? És most nem szarkasztikusan kérdezem!

2015. júl. 31. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Nem, valószínű ez ennél sokkal összetettebb, csak ha már látom, hogy másnak, sok mindenkinek kedveli, akkor úgy gondolkodom, hogy ha tetszenék akkor csak megtenné, ezzel is kimutat vmit vagy nem így lenne?! De azért írtam ki a kérdést, hogy ha ezt valaki nem így gondolja, és szerinte egyáltalán nem kell ezzel összefüggnie akkor írja ide, hogy tanuljak belőle, vagy ez hogy megy a férfiaknál? Ha tetszik egy nő, ott van FB-n, akkor azért se kedveli a illető a képét/képeit, pláne ha van barátja, nehogy gyanítson vmit is? Engem csak érdekelne...
2015. júl. 31. 20:11
 3/5 anonim ***** válasza:

Az az igazság hogy nekem nincs olyan férfi ismerősöm aki erre a Fb teóriára azt ne mondaná, hogy, mi a faxom ?

Szóval szerintem ez semmit sem jelent az ég világon. De látod, tőled kellett megkérdeznem, hogy te tényleg így gondolod e, mert magam sem hittem el, és szerintem akkor ezek szerint manapság a fiatalok igen, vagy legalábbis a legtöbben hasonlóan gondolkoznak.

De megint csak azt írhatom mint a legtöbb hasonló kérdéshez. Egyszerűen nem lehet tudni. Minden ember máshogy nézi a dolgokat. Jó, vannak témák, amikben a többség ugyanúgy gondolkozik, de alapvetően nem tudsz olyan témát mondani amit rá húzhatnál az egész férfi/ női nemre.

Én szerintem ennél a hapsinál sem számít sokat az hogy kiket lájkolgat. Veled jól érzi magát, ez a lényeg. De szerintem 100% hogy azért nem lép feléd komolyabban mert pasid van. Ha normálisabb fajta akkor ez pont egy olyan indok, ami bőven elég is arra, hogy ne is kezdeményezzen.

2015. júl. 31. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Interferencia ***** válasza:

Tudsz ám rizsázni, mivel foglalkozol?


Akkor kb. sorban: néha ráírnék/ráírok ilyen helyzetben is. Nem venném ezt nyomulásnak. A lájkok kb. semmit nem jelentenek ilyen téren.


Na de: mégis mi a fenét vársz tőle úgy, hogy van barátod? lehet, hogy nagyon is tetszel neki, ő pedig tiszteletben tartja a kapcsolatotokat, persze az is lehet, hogy nem. Teljesen normális dolog tőle, hogy nem lép. Az most a kérdés, hogy te mit akarsz? Mert ha a barátoddal lennie, akkor hanyagold ezt a srácot, ha nem, akkor pedig szakíts, függetlenül attól, hogy nála mennyi esélyed lenne! Legyen benned egy kis gerinc!


23F

2015. júl. 31. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 Interferencia ***** válasza:
Amúgy pedig ajánlom ezt a kérdést és a válaszokat, mivel ide nem érkezett túl sok: http://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szerel..
2015. aug. 1. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!