Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Úgy érzem, h túlzásba esik a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, h túlzásba esik a nyavajgásával és néha már ettől nyűgnek érzem magamat. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
3 hónapja volt műtve a barátom (nem volt kis műtét, de óriási sem). Azóta úgy viselkedik, mint egy 70 éves öregember; mindig van valami "baja", vagy csak kitalál valamit, nem tudom már h h vegyem. A műtét után fájdalmai voltak, amit megértettem, el is hittem, mert mondták az orvosok, h nem csoda ha lábadozni fog ez miatt. Amint ez átment rajta, az orvos megállapította, h minden rendben van, utána a párom azt érezte, h minden nap megszédül/szédül és h alacsony a vérnyomása. Később már ezek a tünetek is megszűntek, jött a "lázasnak érzem magam", "rossz a közérzetem" mondatok. Orvoshoz nem megy el, úgyhogy mindig azt vallom az ilyenre, h akkor akkora baja nem lehet. Ha valahol vagyunk, vagy ha megyünk valahova, akkor vagy el se megyünk, vagy ott vagyunk 1-másfél órát és lelépünk a "kevés még az energiám" oknál fogva. Betegállományban van, pihen amennyit csak akar, de a házkörüli dolgokat megcsinálja. A panaszkodásai miatt néha azt érzem, h miattam nem tud ebből "kilábalni", pedig csak heti 2x találkozunk pár órára... Sosem kérem, h menjünk el ide-oda pedig szívesen mennék, de tekintettel vagyok rá és a betegállományára. Nem arra utalok, h én csak a csavargásokat igénylem, de nem ilyen nyafogós férfiba szerettem bele... Már inkább a jövőheti talikat is lemondtam, csakhogy pihenjen és tudja magát összekapni... Mit csináljak?
2015. szept. 12. 23:04
 1/9 Clark Kent.. ***** válasza:

A férfiak nehezebben bírják a betegséget, ez tény.


Viszont az ő esetében lehetséges, hogy már rájátszás van ebben az egészben, talán azért, mert így több figyelmet kap tőled, illetve ki tud bújni a dolgok elől.


De az is lehet, hogy komolyan beteg valami miatt.

2015. szept. 12. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Én már a rájátszásra tippelek. 52136x mondtam neki, h gyere és elviszlek az orvoshoz, de ő midnig tiltakozik. Ezek szerint akkor nagy baja nem lehet. Ma is készültünk át a bátyjáékhoz és elkezdte, h "Olyan rossz közérzetem lett megint", belőlem meg egyszerűen kifakadt, h "Könyörgöm, ne találgass mindig, h van valami bajod!". Érdekes, h aztán az egész est folyamán meg sem szólalt, h rosszul lenne...
2015. szept. 12. 23:14
 3/9 A kérdező kommentje:
*Ráadásul nem is látszodtak rajta ilyesmi tünetek, mert mulatozott, meg szórakozott... (ezt elfelejtettem leírni!)
2015. szept. 12. 23:18
 4/9 Clark Kent.. ***** válasza:

Valószínű, tényleg rájátszik akkor, ha nem akar orvoshoz menni. Érthetetlen ugyanis, hogy ha beteg, akkor miért nem kell neki szakszerű segítség..


Ha rájátszik mit tegyél?


Nem kell tűrnöd. Egyszerűen hagyd ott. Akkor majd talán megjön az esze, és bocsánatot kér. Ha nem teszed meg, akkor tovább is ezt fogja csinálni, mert azt gondolja majd, hogy te úgyis elnézed neki.


Kezedben tehát a döntés.

2015. szept. 12. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Sajnos vagy nem sajnos, de igazad van. Holnap beszélek vele, h "picit" már besokaltam a nyafogásától és ha betegnek érzi magát akkor menjen orvoshoz, ha nem akar orvoshoz menni akkor meg ne "reklámozza" az állapotát.
2015. szept. 12. 23:24
 6/9 anonim ***** válasza:
Nem lehet, hogy felhasználja kifogásként amikor a családodhoz vagy máshova nem akar menni? Csak nem mer nyíltan beszélni veled. Mindenképp beszélj vele. Ne azt kérdezd tőle miért nem megy el orvoshoz vagy miért fáradt mindig stb. Azt kérdezd meg tőle amikor elkezd nyavajogni, hogy mi kell ahhoz, hogy erőt vegyen magán és elmenjen veled x helyre? Ha erre a kérdésre is nyavajog akkor közöld vele, hogy nagyon szereted, de ha ezt így folytatja tovább fogsz állni, mert hiába a szerelem és hiába van benned az akarás, hogy segíts rajta, de előbb utóbb a te lelkednek is szüksége lesz a szeretetre... Szép dolog adni, de csak akkor működij igazán ha kapsz is...
2015. szept. 12. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
6.: Szeretnék elmenni moziba, mert éppen egy olyan filmet vetítenek amit szívesen megnéznék. Csak megemlítettem neki, amire az volt a válasz,h "Megnézzük". A keresztapukája a hétvégén nagyon eréjes volt vele és "figyelmeztette", h ő anno a keresztanyjának rendesen udvarolt, elvitte őt ide-oda és, h reméli, h rajtam nem spórol. Nem mintha én erre mennék, h a seggem alá tegyenek mindent de meg se tudom mondani, h mikor voltunk együtt egy egésznapos kiruccanáson...
2015. szept. 12. 23:44
 8/9 anonim ***** válasza:
Nekem egy rokonom csinálta ezt, csak ő évekig és durvábban.... Nemrég szakítottam meg vele a kapcsolatot, nem bírtam már, hogy ő még akkor is hisztizett, amikor minden a legnagyobb rendben volt, berágott azon, hogy a pincérnő, aki kiszolgálta, nem mosolygott úgy, mint egy modell :D Nekem erre nincs szükségem, van éppen elég gondom....
2015. szept. 13. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Én egy sima influenzából kigyógyulva is még 2 hétig úgy éreztem, hogy semmi erőm, munka után ahogy hazajöttem rögtön aludtam. És nem vagyok egy nyafogógép. Nem tudom milyen műtéte volt, de előfordulhat, hogy még tényleg nincs igazán jól (bár egy mozi pl. pont nem megterhelő program). A fura inkább az, hogy tényleg nem akar elmenni orvoshoz. Ne támadj neki, inkább próbáld meg értelmesen megbeszélni vele hogy pontosan mik a panaszai, ennek milyen következményei lehetnek ha nem fordul orvoshoz... Ha vetít, akkor tényleg kifogásnak használja, azt ne hagyd.
2015. szept. 13. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!