Van barátom és mégis egyedül érzem magam, ez normális? Ilyenkor mi a legjobb teendő? ) : Mit gondoltok?

Nagyon szeretem a barátom, másfél éve együtt vagyunk.

Nálam a párkapcsolat sosem csak annyit jelentett,hogy együtt megjelenünk valahol, szexelünk és kész, hanem mindig is egy igazi társra vágytam, aki úgy társam lelkileg is, mint testileg.Akiben teljes mértékben megbízhatok, és mindig számíthatunk egymásra,jóban rosszban, akivel a legféltettebb titkaink is megoszthatjuk egymással, illetve együtt segítjük egymát előre az életben, kitartunk egymás mellett, hisz úgyis olyan romlott a világ, jó ha valakivel összefogsz és ketten vagytok egymásnak. Mindig olyanra vágytam,aki szintén így képzel el egy kapcsolatot ,és ő benne megtaláltam ezt.

Nagyon jó is volt minden, de mióta váltott munkahelyet megváltoztak a dolgok. Csak hétvégente látom, jó esetben itthon van még hétfő délig.

Ezek a napok nagyon jól telnek, hétközben valahogy kibírjuk. Nekem most eléggé stresszes minden a sulival, néha olyan jól esne, ha valaki mellettem lenne és vigasztalna.

Már kb másfél hónapja tervezzük,hogy egy napot elkér,és eljön velem egyik fontos vizsgámra, erre kiderül,hogy nem jöhet el,mert megint elküldték a ....ba.

Egyedül nem tudok elmenni mivel 150 km-re levő városban van,ahol csak 2-3x jártam, és ahova mennem kell ott egyszer sem, ráadásul nem Magyarországon élek.

Tudom,hogy nem az ő hibája, de annyira rosszul esik, hogy szinte senkire sem számíthatok az életben...és az,hogy van egy társam ,de olyan mintha mégsem.

Magányos vagyok...

Mennyire normális ez? Annyira elvagyok keseredve emiatt :((

18L