Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Kiszemelte magának a barátomat...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kiszemelte magának a barátomat. Hogyan kell ezt kezelni?

Figyelt kérdés

Egyik nap a buszon együtt utaztunk a barátommal. Hozzam mentünk. Leült velünk szembe egy csaj, és nézegetni kezdte a barátomat. :D Először azt hittem, csak simán megnézi, de nem. Többször vissza-vissza pillantott a barátomra, én pedig elnevettem magam. Erre a csaj rám nézett, olyan besz.rt fejet vágott, és hirtelen az ablakot kezdte bámulni.

Úgy nézett ki a dolog, hogy jelezni akar a barátomnak, de a barátom észre se vette, az ablakon nézett kifelé és zenét hallgatott közben, fülhallgatón.

A csaj egyre keményebben próbálkozott a szemem láttára - barátom mellett ültem végig - már nem vette le róla a szemét egyáltalán, mosolygott rá, végig mérte. Erre belőlem újabb nevetés tört fel (nem volt hangos), már remegett a vállam is, amit érzett a barátom. Megkérdezte tőlem, hogy mi olyan vicces, én pedig megsúgtam neki a lány vélhető szándékát, és hogy folyamatosan őt figyeli.

Ezután a barátom látványosan belém karolt, a csaj pedig annyira erőlködött...már a haját is csavargatta, meg rákacsintott a barátomra. Mi pedig együtt röhögtünk rajta, de csak azért is erőlködött tovább.

Nos, lehet másképp kellett volna kezelnem, talán rá kellett volna szólnom vagy ilyesmi, de olyan röhejes volt ez az egész görcsös próbálkozása, ráadásul látta hogy együtt vagyunk...szóval kinevettem a csajt. Ti mit tettetek volna a helyemben?

És az ilyen nők/lányok, mint a csaj, agyilag rendben vannak amúgy? Tapasztaltatok hasonlót?


A csajt másnap is láttam a buszon, akkor egyedül utaztam. Először szúrós szemmel nézett rám, aztán vigyorgott mint a tejbetök. Én pedig le voltam döbbenve, hogy ez most mi akart lenni.

Egyre gyakrabban látom a környéken. Félnem kéne vagy mit szokás ilyenkor csinálni? :D

Életemben ilyet még nem tapasztaltam, hogy valaki ilyen nyíltan jelezgessen. Tiszta pofátlan volt és nevetséges.

Ha nem nevettem volna ki, hanem mondjuk csúnyán nézek rá, akkor is most itt sündörögne? Vagy lecsesszem?

Mi ilyenkor a helyes út?



2016. febr. 12. 16:33
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%

Jól reagáltad le a helyzetet, és a barátod is megnyugtatóan viselkedett (Először nem is vette észre mi az ábra, nyilván bele is volt merülve a zenehallgatásba, de aztán felvilágosítást nyerve, demonstrálta az átöleléseddel, hogy egymáshoz tartoztok-a csaj szeme láttára)

Szerintem ne foglalkozz az egésszel, ha csúnyán néztél volna rá, lehet, hogy nagyobb eséllyel gondolja, hogy próbálkozik, mert féltékeny vagy-talán joggal-talán nem joggal, de így még ezt a halvány reménysugarat is elvehetted tőle! ;)

2016. febr. 12. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:

Miért érdekel ez? Barátod szeret. Done. U won.

"És az ilyen nők/lányok, mint a csaj, agyilag rendben vannak amúgy?"

Rohadtul nem. >,<

Elég szégyen helyzet lehetett neki. Nagyon durva de lehet észre sem vette mennyire szánalmas és mennyire húggyá oltja magát....

Ne csinálj semmit se és élvezd helyzetet, nevetsz 1-2 jót, nem? :D

2016. febr. 12. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 A kérdező kommentje:

Kaptam egy ilyen üzenetet:


"Adnál el használt bugyit pénzért?

Rojtos,kopott,lukas is érdekel!!!"


Nem tudom ez egy troll volt-e, de lehet ezt a szavajárását felhasználom, ha odajönne hozzám azután a "rivális" nézés után.

Hogy meglepődne! :'D

2016. febr. 12. 16:52
 4/21 A kérdező kommentje:
Azért érdekel, mert már a közelemben "garázdálkodik" a múltkori eset óta. Gondolom az ilyen szégyentelen (:D) lépni is akar vagy velem kínlódni. Kinézem belőle.
2016. febr. 12. 16:54
 5/21 A kérdező kommentje:
Mi korábban szálltunk le a buszról, mint ő, ezért tudja már merre kell keresni.
2016. febr. 12. 16:56
 6/21 anonim ***** válasza:

Pont jól kezelted!!!:)

Mellesleg szánalmas egy viselkedés ez egy lánytól, függetlenül attól, van-e a srácnak barátnője vagy nincs.

Semmi tartás benne, simán ráugrana a buszon is valakire. Hülye liba.

2016. febr. 12. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
36%
Már együtt vannak a barátoddal, csak úgy tett a barátod, mintha nem is ismerné a csajt, te pedig ezt elhitted, azért is mosolygott másnap rajtad, hogy milyen kis butuska vagy :) Jaj, szép dolog a szerelem :)
2016. febr. 12. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
36%

Én frankón szétröhögném az agyam, ha levarratná magát végül a hapsiddal. :-) Majd ird meg, ha igy lesz.

Illetve egyáltalán nem tartom gáznak. A csaj szimplán azt gondolja magáról hogy nő mint te.

2016. febr. 12. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
42%
7 es, erre én is gondoltam egyébként, vagy ha nem is együtt, de valamikor lehet megvolt már a srácnak a csaj
2016. febr. 12. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
Az első hszemből kimaradt a 'jobb' szócska a 'nő' előtt
2016. febr. 12. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!