Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy nem undorodott tőlem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy nem undorodott tőlem ebben a helyzetben? 18L

Figyelt kérdés

Múlthéten szakítottunk a barátommal, majdnem egy évig voltunk együtt. Hétvégén pedig a barátaim kitalálták, hogy menjünk ki Deákra iszogatni. Úgy voltam vele, hogy jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. Azt hittem, már jól vagyok, kezdetben csak buliból ittam velük, aztán ez egyre átfordult szomorúságba, aminek az lett a vége, hogy egy egész üveg vodka+nem kevés bor lecsúszott. Úgy nőiesen széthánytam az agyam, közben hol bömböltem, mint egy óvodás, hol a szemét exemet szidtam...sose viselkedtem még ennyire alja módon, nagyon nem vagyok rá büszke. Az egyik haverom (aki egyszer még régebben mondta, hogy számára nincs annál gusztustalanabb ha egy lány részeg) viszont végig velem volt. Mindenki körülugrált, hozott vizet meg mittudomén, de ő egy mp-re sem mozdult melőlem. Fogta a hajam, simogatta a hátam, a kezében cipelt haza (ahhoz a haverhoz mentünk, aki a legközelebb lakott, rám való tekintettel..), akkor is összeszedett, amikor végighánytam az Andrássyt, majd már otthon, fél éjjel mellettem ült, borogatta a fejem meg nemtudom...persze ebből semmire nem emlékszem, a többiek mondták. Másnap bocsánatot kértem, mire csak azt mondta, hogy felejtsük el. Ez nekem tök fura volt, azután amit régebben mondott. És azóta is ugyanúgy viselkedik velem.

Az egyik bnőm szerint odavan értem, majd rosszul lett az aggodalomtól. Még kb. másfél éve egyszer lefeküdtünk. Bár ez itt aligha számít.

Ti mit gondoltok? Még mindig bánt ez az egész, de ez meg nem hagy nyugodni. Mindenki azt mondta, hogy nem egy aggódó CSAK barátként viselkedett..


2016. ápr. 11. 23:40
1 2 3 4
 1/38 anonim válasza:
79%
a jövő generáció akcióban
2016. ápr. 11. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 RRR ***** válasza:
100%

nem undorodott meg...sajnált és segíteni akart neked-rajtad


hogy mit érez irántad az csak ő tudja,,,meg esetleg te érzed

2016. ápr. 11. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim válasza:
24%

Ismét egy megkeseredett irigy szerencsétlen...



A kérdésre válaszolva valószínűleg vonzódik hozzád.

2016. ápr. 11. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim válasza:
40%
szánalmas vagy, az van.
2016. ápr. 11. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

Nem vagyok rá büszke, ezt leírtam.

De ti biztos olyan szuper tökéletesek vagytok, akik soha nem cselekedtek még rosszul egy fájdalmas helyzetben.

2016. ápr. 11. 23:47
 6/38 anonim ***** válasza:
83%

Szakítás után megszokott az ilyen történet.

Báá, az első után pont akkor jött a festő a fürdőt kipöpecelni az albiba, mikor én másnapoltam :D.


Szóóval:

1, Tetszel a srácnak

2, Megértette a helyzeted

ENNYI

2016. ápr. 11. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
63%
Az biztos, hogy a hányós éjszakádon nem akarta a szádba tenni...
2016. ápr. 11. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
59%

Érdmes volt vele anno lefeküdni. :D

Egyébként valszeg bejössz neki.

2016. ápr. 11. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
37%
ÁÁÁ, és azt a sztorit nem is meséltem még, mikor haverhoz kimentünk a szőlőjükbe, s nekem beközölte, hogy épp túl szeretne lenni egy lyányon, na meg van egy 3 literes fémbögréje... A többit már tegyétek ti össze XD.
2016. ápr. 11. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem fontos vagy neki. Gondolom te sem hagynad magara azt aki fontos neked. Lehet van mogotte vonzalom is. De nem kell tul gondolni a dolgokat, majd kiderul ha igy van. En is undoritonak tartom ha egy no reszeg vagy ha hany.. De en sem vagyok szent, fiatal vagyok most kell atelni es megtapasztalni ezeket. Lesz meselnivalo az unokaknak.
2016. ápr. 11. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!