Férfiak! Ti hány évesen kezdtetek el komolyabb kapcsolatok után nézni? Mikorra terveztétek/tervezitek a házasságot?

Az hogy komoly kapcsolatom legyen (ezalatt azt értem, hogy rendes párkapcsolat félrekacsingatások nélkül.) már 14-15 éves koromban is szerettem volna, de csak 19 évesen jött össze, és eddig csak az az egy is volt. Házasságot viszont egyáltalán nem szeretnék, se családot, akár a tapasztalatok a környezetemből, akár amire rájöttem a szakításom óta, úgy látom, hogy nincs értelme összeházasodni, és a hagyományos házas, családos életutat élni.

Szóval nekem inkább olyan terveim vannak, hogy rövidebb kapcsolataim legyenek, akivel együtt vagyok kb 1-2 évig, utána úgyis vége lesz, vagy félrelépés, vagy az ellaposodás miatt, és majd jön egy másik. Viszont szeretném megőrizni a függetlenségem, a saját életemet akarom élni, pénzt keresni is nekem annyi elég, amivel saját magamat el tudom majd tartani. Meg a másik célom, hogy amikor szingli is vagyok, akkor is teljesen jól tudjam magamat érezni a bőrömben, nők nélkül. (ezen még dolgozni kell.)

Bár én nő vagyok, de a környezetemben látott tapasztalatok alapján nagyon keveseknél működik ennyire tudatosan a dolog, hogy van egy olyan időpont, ameddig kalandozik, utána meg komoly kapcsolatban kezd el gondolkodni...

Ez inkább személyiségfüggő, és az ember inkább sodródik az élettel.

Ha az ember eleve komoly kapcsolatokban gondolkodik, akkor, ha megtalálja a megfelelő társat, szinte magától alakul a családalapítás.

Ha meg nem találja a társát, akkor hiába határozza el, nem fog összejönni.

Ez részemről sem tudatosan alakult. Ez attól függ szerintem mikor találkozik a megfelelő személlyel. Én az első nagy(17 évesen) szerelmemmel is komoly kapcsolatban gondolkodtam. 3 évig tartott és az én hibámból lett vége. Szerintem vele évtizedeket is jól eltudtam volna tölteni.

Utána évekig semmi komoly, majd a mostani párom jött akivel össze is házasodtam 25 évesen. Most 38 vagyok. Jó döntés volt.

Felidéztem pár régebbi kapcsolatomat...

17 évesen volt egy velem egykorú barátom, akinek a szülei ikerházat építettek a két gyereküknek. A barátom már akkoriban úgy mutogatta az épülő házat, hogy itt fogunk majd élni, ez lesz a gyerekszoba, stb.

Aztán 18 éves koromban összejöttem egy akkor 23 éves fiúval. Egy hónap után megkérte a kezem... nem tudtam komolyan venni, de a kapcsolat szépen alakult, össze is költöztünk, egy idő után már tényleg elkezdtük a közös jövőt tervezgetni.

Azt hiszem, én voltam a nehezebben érő, nem a férfiak... végül 30 évesen mentem férjhez és 32 évesen szültem gyereket.

Alsós korom óta "komoly" kapcsolatot akartam abban az értelemben, hogy egy adott személlyel legyen és hosszú. Persze, akkor még elég gyerekes volt a dolog, a kapcsolatok tartalma folyamatosan komolyodott.

2 tényleg komoly, több éves kapcsolatom volt eddig, meg pár apróság. Most vagyok 24.

Ha ugyanezt a kérdést felteszed pár éve, akkor azt mondom, hogy 30 körül házasodnék. Ma már nem mondom. Nem akarok házasodni, mert feleslegesnek tartom. Eddig még egy nőt sem láttam, akin azt látnám, hogy a rózsaszín köd meg pár év után valóban alkalmas lenne egy házasságra. Egyre több házasság végződik válással, rengeteget csak a közös pénzügyek vagy gyerek tart egyben. Nekem ehhez semmi kedvem. És egyre felszínesebbek a kapcsolatok, egyre több nő megbízhatatlan.

Sportolok, fiatal vagyok, remélhetőleg jól kereső állásom lesz. Nem akarom az általam összeszedett és felépített dolgokat válás után a kukába dobni, mint ahogy apámnál és még rengeteg ismerősömnél láttam. Főleg, hogy azt látom, hogy ezek a nyerők és ezekkel szimpátiát és szerelmet kapni. Ha meg valami beüt és az ember elveszti ezeket, akkor ezzel együtt mindent.

Nem mondom azt, hogy ha egy tényleg értelmes, összeszedett, erős és határozott nő betoppanna, akkor nem tudná elcsavarni a fejem. De ilyen nőt még nem láttam.

Én mindig azt szerettem volna, ha elsőre megtalálom azt a nőt akibe szerelmes leszek, ő is belém, teljesen illik hozzám, minden olyasmi megvan benne amit én egy nőben keresek. Tizenévesen is így gondolkoztam. Sosem vágytam arra, hogy ágyból-ágyba ugráljak, kalandozzak, minnél több nőt felpróbáljak, dugjak csak hogy több trófeát gyűjtsek. Engem taszít az ilyesmi.

20 éves korom végén jártam már, mire megtaláltam ezt a bizonyos nőt. Ő az első minden téren, és az egyetlen nő az életemben. Addig azt gondoltam majd lesz valaki aki betoppan az életembe, aki elkezd komolyan érdekelni. Sok nő vett körül mindig, a baráti körömben is vannak lányok, sosem okozott gondot beszélgetni velük, nem feszengtem, könnyen barátkoztam, de valahogy nem fogott meg egyik sem. Nem volt meg bennük az a plusz. Aztán mivel nem jött magától az a bizonyos, picit rá kellett segíteni, és ennek köszönhetően ismertem meg életem szerelmét. Nem vártam sokat, épp csak annyit, hogy a körülmények megfelelőek legyenek, egyszerűen éreztem hogy ő AZ. Másfél év után házasodtunk össze, akkor 22 éves voltam. Minden ami kellett adott volt, nem éreztem úgy, hogy várnom kellene. Biztos voltam és vagyok magamban, hogy jól választottam.

Mindig házasságban képzeltem el az életemet. Úgy vagyok vele, hogy az a természetes, hogy ha valakit szeretek és vele akarom leélni az életem, akkor nem hagyok kiskaput, és hivatalos-törvényes formában is felvállalom vele a kapcsolatot. Én így gondolom. Hogy más férfiak hogyan, az az ő dolguk. 27/F