Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit jelent, ha vele álmodtam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit jelent, ha vele álmodtam?

Figyelt kérdés

Úgy több, mint két éve a gimimben volt egy srác a felettem lévő évfolyamban, akivel kicsit komolyabban elkezdtünk beszélgetni. Legalábbis én azt hittem, ő persze csak szórakozott, pár hét után beújított egy lányt magának és egyik percről a másikra, mintha nem is léteztem volna, nem írt többé. A lényeg, hogy nekem nagyon tetszett, de már teljesen túl vagyok rajta. Lassan 10 hónaposak leszünk a barátommal, akit tényleg nagyon szeretek.

Aggaszt azonban, hogy múlt éjszaka vele álmodtam. Mármint azzal, aki átvert. Gyakorlatilag a hétből öt napot látom, mert ugyanabba az iskolába kerültünk felnőttképzésre és úgy gondolom, csak emiatt. Az álmomnak semmi lényeges története nem volt, annyi rémlik, hogy az iskolában voltunk, ő pedig a barátaival beszélgetett.

Valaki tudja, mit jelent, ha vele álmodtam?



2016. okt. 18. 07:44
 1/1 anonim ***** válasza:
Felnőtt párkapcsolatok.....
2016. okt. 18. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!