Hogy érthette ezt, miért mondhatta, és egyáltalán miért érdekel ennyi idő után, hogy ezt mondta?

3 hónapja volt egy kalandom egy férfival. Mindkettőnk párkapcsolata mélyponton volt. Nem így terveztük, de tetszettünk egymásnak, szimpi volt és a maga módján helyes (nem modell, de még így is csodálkoztam, hogy lát vmit bennem egy "ilyen" férfi), és az az igazság, féltem elszalasztani az alkalmat, féltem, hogy sose tér már vissza. Először csak dumáltunk, semmi extra látszólag, de azt tudni kell rólam, hogy alapból visszahúzódó vagyok, és rögtön láttam rajta, hogy bár ő maga nyitottabnak látszik nálam, nagy dumásnak, csípős beszólásokkal, tud hülyülni, mégsem az a fajta, aki könnyen megnyílik. Egymással mégis megtaláltuk lassacskán a hangot, a feszült társalgásból lassan könnyed hülyülésbe váltottunk pár mondatnyi mélyebb társalgással is fűszerezve. Valamiért elemi bizalmat éreztem iránta. Kérdés nélkül bíztam benne. Egyszóval bírtam azt a hülye fejét, mintha régi haverok lennénk, pedig csak akkor találkoztunk. Ezen felül lassan kibontakozott valami piszkos intimitás is, nyíltan nem kezdeményezett, de fél szavakkal és félmosolyokkal indított, aztán egyre több jelet adott, konkrétan ilyet nem mondott, de a kisugárzása ezt üzente: ha szingli lennék, tennék egy próbát veled. Ezen felbátorodtam. Ez nem hinném, hogy durva nyomulás,de kerestem a helyzeteket, hogy megérinthessem, és közel sem mindig tettem ám meg, vagy száz alkalmat is elszalasztottam, de egyszer pl. félig poénból megfogtuk egymás kezét (haverok ötlete nyomán), egyszer fázott (fél éjjel vacagott, hiába mondtam adok neki kabátot) és már nem bírtam tovább, engedtem a vágynak és mögé lépve megdörzsöltem a két felkarját. Semmi "extra". Persze a többiek így is vágták mi folyik köztünk (4-en iszogattunk a városban, főleg a parton), eddigre már rég megtudakolták tetszünk-e egymásnak, és cseppet sem diszkrét utalásokat tettek, hogy mi ketten... És eljött a pillanat, mikor nagy körülményesen, körülírva megkérdezte mit gondolok erről. Hogy ő és én... Nem adtam konkrét választ. Aztán egyre többször kérdezte. Nem mertem válaszolni. Valamiért akkor még (nem is csoda) helytelennek tartottam. Aztán elkezdett hülyülve kötözködni velem. Provokált. Én pedig adtam egy esélyt magamnak. A lehetetlenre. A képtelenségre. A tilosra. Mondtam ha mégegyszer megteszi (ekkor épp konkrétan magázott, ami nem nagy cucc, mert természetesen jött a szájára, de engem zavart, és ennek ellenére is folytatta, immár direkt), akkor én is tenni fogok valamit... Kérdezte mit. Nem mondtam meg. Kíváncsi volt. Megtette. Megcsókoltam. Hagyta. Viszonozta. Később már ő kezdeményezte. Oké-oké, már így is regényt írtam. Az este végén (hajnal volt már) hazakísért. Nem hívtam fel konkrétan... De azt mondtam, ha szeretne, feljöhet melegedni, de gyorsan döntsön (mert én mindenképp felmegyek mert mindjárt bepisilek (ez volt az igazság)). Feljött. Aztán... gondoljátok hozzá. Azt hittem nem hallok róla többé (bár kicsit reméltem), de megkeresett és bejelölt facebookon. Dumáltunk. Normál, sablon témákról, de valahogy mindig az intimitásnál köttünk ki, s már tervben volt (konkrét időpont nélkül) egy újabb tali. De asszem a párja rajtakapta, de letiltott, kidumálta, és kibékültek, ő pedig nem jelentkezett többé. Rosszul esett. Kitálaltam egy barátnak. Rosszul tettem. Beárult minket a csajnak. Ő megkeresett messengeren követelve az igazságot. Elmondtam. Normális hangnemben, de ki tudja már miért, felkaptam a vizet a kétszínűségén(felőlem vidd, csak az igazat tudjam - ne beszélj a pasimmal többé) és szembesítettem vele, ő kiakadt rám, én meg rá, szájára vette a lányomat, én meg (elment az eszem biztos) mondtam az apjának, hogy állítson már a csajon....

Hogy ezt miért mondom el? 3 hónap után múlt éjjel közölte a párom, hogy beszélt a sráccal. Kérdeztem ki mondta el neki a nevét. Azt mondta a csaj volt, a párja. Nem tudom miért mondta el, de annyit kihúztam belőle, hogy azt mondta neki, hogy én kezdeményeztem. Meg hogy nem akar találkozni vele (ez ésszerű). És utoljára valami olyasmit, hogy akárhányszor írt, én ugrottam (repültem??). Ezt nem tudom hova tenni. Nem mintha hazudott volna. De... benne van, hogy írt. Írt. Oda-vissza volt, könyörgöm! Akkor ez őt hol is menti fel?? Kissé túl nyíltan, talán könnyűvérűen viselkedtem vele. De miután lefeküdtünk egymással, nem lett volna ellentmondásos kéretni magam?? Ráadásul bíztam benne, így miért féltem volna magamat adni, és kimutatni, ha őszintén érdekelt? Akkor konkrétan lepergett rólam az Arany Málna díjas bunkó férfiállat alakítása, mert tudtam, hogy ő belül egy csodálatos ember. Ismertem a hibáit, mert vannak, de nem érdekeltek. Miután felszívódott is tudtam, ő nem olyan, hogy lehordjon mindennek, pl. hogy leQrvázzon, így viszont ez a mondat tőle konkrétan felér vele. Nem tudom miért izgatom fel magam rajta. Tárgytalan az egész. Mégis ezzel utólag is belém szúrt. Konkrétan azért, mert őszintén kedveltem, szerettem, és azért viselkedtem így... és most úgy érzem, mintha ő ezt nem tudta, vagy éppen nem érdekelte volna. Vagy sokkal inkább... nem volt kölcsönös.