Van olyan pár köztetek, akiknek a kapcsolatát a szüleik valamilyen okból nagyon ellenezték - és aztán mégis elfogadták?

Nálunk az volt az oka, hogy "anyóst" elég sokáig pénzelte a párom. Na nem az volt az oka, hogy munkaképtelen volt, hanem az, hogy sosem szeretett dolgozni. Hogy ne ússzon el a lakása, a párom segített neki.

Aztán a nem kis adósságra halmozott egy sokkal nagyobbat (kiderült nem arra költötte a pénzt amire kapta). Mivel mi akkor már együtt laktunk és voltak kiadásaink, meg szerettünk volna élni is, ezért elzártuk a pénzcsapot. Pláne miután hallottuk vissza a szomszédaitól, hogy milyen szemetek vagyunk.

Évekig áskálódott még és próbált minket összeugrasztani. Úgy fogadta el, hogy megszakítottunk vele minden kapcsolatot. Évek óta nem beszélünk vele, viszont azóta legalább nyugi van.

Nálunk a nem azonos anyagi helyzettel rendelkező családi háttér volt az ok.

A szüleim tehetősebbek, mint a párom szülei... a külső alapján ítélték el őket és a páromat is jogtalanul.

Mindent elkövettek, hogy ellehetetlenítsék a kapcsolatot.

De, 5 év után sikerült összeköltöznünk, jobban megismerték a párom (most már a férjemet) és rájöttek, hogy tévedtek és csak a külső alapján ítéltek.

Ma már édesapám és a férjem együtt járnak ki horgászni...

Nálunk azért fújtak a szüleim, főleg az apám a férjemre, mert másmilyen, mint ők. Kevés közös beszédtémájuk van, ráadásul a párom nem egy iszákos típus, apámnak ez sem tetszik benne, hogy nem tudta soha bepálinkáztatni és hasonlók. A családját is lenézik a szüleim, mert tanulatlanabbak, bár tény, hogy én is kicsit idegenül mozgok abban a közegben. Ezen kívül volt egy pár hónap, még a második évben, amikor a férjemnek nem volt munkája. Ez is alkalmat adott rá, hogy utálhassák. Legutóbb pedig megtudtam, hogy a testvérem is hergelte őket ellenünk.

De el kellett fogadniuk, hogy együtt vagyunk, mert ha nem fogadják el, akkor is együtt lennénk.

Nálunk szimplán előítéletes volt anyám. Többször próbáltam róla beszélni vele, de sosem tudott konkrét választ adni, csak hogy nem úgy viselkedett, ahogy kéne (nyilván nem fog nyalizni, ha az első bemutatkozásnál kidobja a lakásból...), nem teper eléggé, hogy bekerülhessen a családba, meg az ultimate érv: túlságosan hasonlít apámra szerinte. :D

Igazából nálunk az idő volt a megoldás, miután már együtt is élünk, szépen lassan belenyugodott, hogy ez bizony nem csak futó dolog.

Azt nem mondom, hogy azóta imádja, de családi programokon kedvesen udvarias viszonyban vannak.