Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti mit szólnátok ha azért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit szólnátok ha azért mondta volna le a randit a pasi mert madarat ment?

Figyelt kérdés
Utólag kiderült, hogy azért mondta le "sürgős dolga akadt, légyszives ne haragudjak majd bepótoljuk" címszóval a "randinkat" (igazából ez lett volna az első, olyan randi féleség) mert látott egy nagyon sérült madarat amikor ügyet intézett egy másik városba egy park mellett és nem tudta kiverni a fejéből aztán később visszament(!) kocsival és hazavitte és otthon "ápolgatta", fecskendővel itatta meg ilyenek. Aztán két nap múlva elvitte valami madaras egyesületnek, de ezeket akkor nem említette. Ez pont egybeesett a találkozónk időpontjával, ezért nem jött el. Először azt hittem csak viccel, de kiderült, hogy nagy állatbarát szokott utalni ilyen egyesületeknek meg a kutyáját is az utcáról fogadta be. Egyébként nagyon okos, kedves, jó pasi. De azért jó, hogy akkor nem említette ezt mert már készülődni kezdtem mikor hívott. Utólag inkább furcsának/aranyosnak találom mert én ilyen pasit még eddig nem ismertem. Ti mit gondoltok? Ez normális dolog?
2017. szept. 28. 13:26
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
84%
Ha ezt itt meg kellett kerdezned, akkor nem hozzad valo.
2017. szept. 28. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
81%

Szerintem cuki :D

Aki az állatokat így védi, rossz ember nem lehet.

De legközelebb inkább vigyen téged is, mentsetek ketten :D

2017. szept. 28. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
87%

Szorult belé empátia bőven. Életet mentett, ez mindenképpen pozitív dolog. Erről így mást objektíven nehéz mondani. (Mondjuk mert nem ismerem az illetőt ?)


Egyébként nem értem, hogy igazán mi a kérdésed...

Ha azt mondjuk, hogy normális, akkor mi lesz ?

Ha azt mondjuk, hogy nem normális, akkor mi lesz ?


Most biztos azt fogod erre mondani (/gondolni), hogy te csak kíváncsi vagy, de valójában, ahogy az első válaszoló írta, ha már ez a kérdés megfogalmazódott benned, akkor szerintem semmi értelme erőltetni.

2017. szept. 28. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
80%

El kellett volna hívnia téged magához, hogy együtt ápolgassátok. Vagy valami ilyesmi.


Meg ha már hazavitte és otthon volt nála biztonságban, akkor nem igényelt 24 órás felügyeletet a madár.


Lehetett volna élelmesebb is a csávó, hogy összevonja a két dolgot (téged és a madarat) egymással.

2017. szept. 28. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
88%
Nem zavarna, jo fejnek tartanam. Bar szerintem is fura, hogy nem lehetett ott azonnal elmondani, hogy jaj ne haragudj nem tudok elmenni mert talaltam egy serult allatot es segitek rajta. Szerintem ez egy tok ertheto indok lett volna es neked sem kellett volna x ideig agyalnod, hogy vajon mi baja, miert nem akart jonni.
2017. szept. 28. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
84%
Az ilyen pasit én addig fognám meg,ameddig lehet. Akinek ekkora szíve van,az különleges,értékes ember. Sok ilyet nem találsz.
2017. szept. 28. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
13%
És mi van ha az egy kondorkeselyű aki gyerekeket rabol el
2017. szept. 28. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
9%

Kajakra azt hinném, hogy kamu.


Gonosz szar vagyok, de nekem az ilyenek nem jönnek be. Egy Larry David karakter vagyok, ez hülyeség.

2017. szept. 28. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:
Azt mondta azért nem szólt róla mert nem tudta, hogy hülyének nézném-e. És nem lakik olyan közel meg ez még az első randink lett volna szóval fura lett volna, ha máris felhív magához madarat ápolni :D De azért felmentem volna :)
2017. szept. 28. 13:56
 10/22 anonim ***** válasza:
91%
En egybol belezugnek a pasiba, ha ilyet tenne, de lehet, hogy csak azert, mert en is ilyen "bolond" vagyok. Vittem mar haza beteg sunt, madarfiokat, cicat, kutyat. Allatorvoshoz is elvittem es a penzt sem sajnaltam ilyenre soha. Ha neked nem kell, akkor add nekem ezt a pasit. 😃
2017. szept. 28. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!