Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Korai még beszélni a gyermekvá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Korai még beszélni a gyermekvállalásról?

Figyelt kérdés

Bár még csak egy éve ismerkedtünk meg a párommal, néhányszor szóba került már a téma. Én 26 éves vagyok, a párom 30. Ő azt mondja, hogy majd később szeretne gyereket, mert egyelőre még nem érzi késznek magát. Én öt éven belül szeretném az első babát, ő tíz évet mondott. Elmondása szerint egyszer úgy érzi, hogy egy gyereket sem szeretne, máskor meg azt, hogy jó lenne vállalni hármat-négyet is.

Először ő hozta fel a témát, amikor még csak néhány hete jártunk, hogy azért vett nagy autót, mert majd szeretne gyerekeket.


De én úgy gondolom, hogy 30 éves korában az embernek már tisztában kell lennie azzal, hogy biztosan szeretne-e gyereket, és hogy hányat tervez. Kicsit ellentmondásosnak tűnik ez nekem. Rosszul gondolom? Korai még erről beszélni?



2018. jan. 19. 19:11
 1/6 anonim ***** válasza:
51%
Nem korai, 10 ev es mar keso lesz.
2018. jan. 19. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
70%
Ha van saját kereseted, stabil lakásod és némi megtakarításod, nem korai. Más nyakára szülni gáz. Ha ő ennyire bizonytalan és teljesen ellentmondásos, inkább ne szülj (még) neki. Bár én még nem vagyok 30, de úgy gondolom, hogy ennyi idősen már legalább annyi elvárható, hogy biztosan tudja, szeretne-e utódot vagy sem.
2018. jan. 19. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
*lakhatásod
2018. jan. 19. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
80%
1 év ismeretség után? Korai.
2018. jan. 19. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
*ja bocs, mármint hogy a gyermekvállalás nagyon korai, beszélni persze lehet róla.
2018. jan. 19. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Dehogy korai! Erre nincs recept...

A saját szabályaitok alapján éljétek meg a kapcsolatot.


Én teljesen egyetértek azzal, amit írtál, hogy 30 évesen illő lenne tudni mit akar. Az nem baj, hogy nem tudja hány gyereket szeretne. De az baj, hogy azt se tudja akar-e egytálalán.

Én ilyen férfival nem lennék együtt, sőt olyannal se, aki azt mondja 10 év...


Most képzeld el, hogy belemész ebbe a 10 évbe...

10 év elteltével ismét szóba hozod, hogy na akkor vártál csendben, jöjjön most már az a gyerek. Addigra 36 éves vagy. Idáig semmi gond rengetegen szülnek 40 körül.

Viszont képzeld el azt a lehetőséget, hogy azt mondja neked:

"Háááát Drágám én még sem akarok, olyan jó így ketten. Utazunk amikor kedvünk van, bulizunk. Milyen jó így gyerek nélkül."


És te ott fogsz állni, mint akit leforráztak elveszített 10 évvel. Ha igazán gyerekre vágysz akkor valószínűleg még egy veszekedésbe sem mennél bele, mert tovább egyetlen percet sem akarnál rá vesztegetni :) és már költöznél is. Viszont 36 vagy, azonnal hatalmasat csökken az esélye annak, hogy megtaláltad azt a társat még időben akinek szülnél, és ami fontos, hogy ő maga is akar. Hiszen mondjuk a megismert 40-45 éves férfi már lehet hogy elvált és van két gyereke és köszöni szépen, ő már nem vágyik többre. Szóval piszok nehéz helyzet.


De az is lehet, hogy 10 év múlva a párod is azt mondja, hogy na megérett ő is, egzisztencia is rendben... jöjjön az a baba. Elképzelhető, hogy minden szép és jó és már egy éven belül ott is lesz a közös gyerek.

De lássuk be 36 évesen egy nő nem öreg, viszont a legtermékenyebb évein már túl van. És ezt nem rosszból mondom. Mindenki tanult biológiát, én mondjuk anatómiát is. És ez így van. Ettől még persze teherbe eshetsz nagyon gyorsan, de előfordulhat, hogy még újabb 3 évedet igénybe veszi,mire összejön.


Mérlegelned kell. Nagyon tudatos döntést kell hoznod ha ez neked igazán számít.

De ez már közös része, a párod mennyire megbízható, állja-e a szavát. Téged zavarna-e ha későn jönne az első baba, vagy sem.


Ezekkel tisztában kell lenned. Ez egy komoly kérdés, és nem szabad engedni belőle, mert nem lesztek boldog. Teljesen mindegy hogy akarsz-e gyereket vagy sem, holnap vagy 5 év múlva. A választott pároddal hasonló életcélotoknak kell lennie. És ennyi idősen nem korai erről beszélgetni.

2018. jan. 20. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!