Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért van ez velem? Hogyan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért van ez velem? Hogyan tudnék ezen változtatni? Hogyan tudnám lezárni a múltamat? Ha veletek volt már ilyen vagy ehhez hasonló, akkor ti hogyan is tettétek túl magatokat rajta?

Figyelt kérdés

Régebben, több évvel ezelőtt egy csajt szerettem, akivel egy suliba jártunk és ezután idegroncsot csinált belőlem (a részleteket inkább nem írnám le erről a dologról). A lényeg, hogy ezután még egy pár évig teljesen padlón voltam, nagyon depressziós voltam, de azért próbálkoztam volna még nála ezek után is. Nagyjából másfél éve érzem, hogy ki tudtam valamennyire mászni a gödörből pszichológus segítségével és hatalmas akaraterővel. Azóta lett egy 1 éve tartó párkapcsolatom is, ahol tudom, hogy szeret a barátnőm, fontos vagyok neki, és én is ugyan így érzek, ahogyan ő. Őt és az elsőnek leírt csajt tudtam csak szeretni, senki más nem nagyon tudott érdekelni. (Másik kapcsolatom sosem volt a mostanin kívül.) Múltkor pont a szomszédjuknak vittem egy pizzát (diákmelózok egyetem mellett) és akkor ért haza, meg még majdnem el is ütött. (Egy vidéki, kisebb városkában lakunk mindannyian.) Szerencsére nem ismert meg, mert teljesen megváltoztattam a külsőmet (kis szakáll, kicsi a hajam is, kondi és munkák által megerősödtem, elkezdtem divatosan öltözködni, meg a 2 alkaromra varrattam 4 motivumot), illetve sapka és napszemüveg is volt rajtam. Véletlenül ő is a Pesten tanul, mint én. Amikor Pesten vagyok és metrózok, szoktam látni pár régebbi barátnőjét, őt meg szerencsére nem, amit még el tudok viselni valamennyire. De az, hogy pár napja láttuk egymást, a barátnőmmel pedig pont most nem tudok találkozni, mert nyaralni ment a családjával, így még jobban előjöttek a régi depressziós érzések, hogy mennyire kihasznált engem ez a volt gimis társ. Beszéltem már ez ügyben a párommal, mondta, hogy jogosan érzem magam így, de próbáljak higgadt maradni. Szeretem őt, de valamiért ez a múltamban lévő lány nem hagy nyugodni most, meg szerintem ha bármikor máskor láttam volna és látnám, akkor megint előjönnének bennem ezek az érzések. Mit tehetnék ez ellen? Ti mit tennétek a helyemben? Az nem opció, hogy szakítsak a barátnőmmel emiatt, mert nem fogok és csak vele szeretnék lenni továbbra is! Csupán ezeket a múltbéli, negatívan meghatározó dolgokat szeretném végre elengedni érzelmileg, mert nagyon felkavarnak és így nem tudok normális életet élni!

Bocsi, ha hosszú lett vagy összevissza írtam meg a dolgokat, csak nagyon ideges is vagyok, meg amióta ez megvolt semmit nem csinálok, csak fekszek, gondolkodok és visszatekintek erre az egészre. 22F



2018. júl. 2. 12:43
 1/2 anonim ***** válasza:
Nem hinnem,hogy sok mindent lehet erre mondani,amit a pszichologusod ne mondott volna mar el. El kell engedni,magaddal foglalkozz,a jelenlegi eleteddel. Ahogy telik ez ido,mindig kicsit jobb lesz. Probald neki megbocsatani,hogy bantott es magadnak is,hogy hagytad (sokszor az a legnehezebb).
2018. júl. 2. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Nem tudom, azóta megoldódott-e.. De nincs mit tenni, valamiért még mindig nem vagy túl rajta, mert "dolgod" van az egésszel. Lehet hogy nem konkrétan a lánnyal, de valamit le kell még tisztáznod magadban, mit rontottál el esetleg. Vagy saját magadnak megbocsátani, hogy megvezettek.
2018. nov. 17. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!