Miért unjuk meg a párunkat, akiért éveken át mindent feláldoztunk volna?

Hát igen... az EGO. Csak az a gond, hogy legtöbbünknek fogalma sincs arról, mi is az és miképpen működik... hogyan is kéne tudatos ellenőrzés alá vonni az embernek saját ego-ját.

De, van egy másik lehetőség is.

Történetesen az, hogy Nő és FFi, mint ember és ember...egészen más környezetben nevelkedett, vagyis kondicionálódott mire odáig jutottak, hogy akkor most éljünk együtt kettecskén.

Amit aztán sokan kihagynak a számításból... hogy mivel felnőtté növekedésük során is folyamatosan változnak, tudatuk is folyamatosan fejlődik... (ha fejlődik), de bizonyosan nem egyforma sebességgel. Ebben lehetnek irtózatos különbségek. És pont ezért, mert tudatuk is fejlődő képes akár halálukig is, hát előfordul (sajna elég gyakran) hogy 5-10-20 év alatt (miközben szoknák egymást) elhalad tudatfejlődésben az egyik a másiktól. (Pont azért, mert anno nem egyformán szocializálódtak.)

És így fordulhat elő, hogy 5-10 év alatt, míg az egyik még ragaszkodik ahhoz, hogy pl. jobb és korszerűbb autóra tegyen szert (és ezért gürizik 2 műszakban), addig a másikat meg már nem az autózás élménye hozza lázba (mint kezdetben), hanem pl. kisgyerkőccel szeretne már babázni. Mert már az autózás nem öröm, hanem unalmas számára. El tud tekinteni az ahhoz fűződő kezdeti ragaszkodásától. Már megint más érdekli... Ezzel szemben az egyik meg nem akar változtatni szokásain, hobbyján, kedvtelésén... mert már nagyon megszokta. És ego-ja tiltakozik:

- Hogy ha már sok év alatt ennyi pénzt, energiát belefektettél, hát ne hagyd már veszni, komám! - sugallja az ego.

Persze nagyobb gyerekek mellett is felléphet ez az érdeklődésbeli különbözőség.

Itt a kulcsszó: RAGASZKODÁS. Mihez és mennyi ideig képes mindkét fél ragaszkodni. Szemléletmódhoz, autóhoz, vagyontárgyhoz, hitvalláshoz, kedvteléshez, bármihez... Így ebbe beletartozik világnézete is, gondolkodás módja is. Mert, mint tudjuk, ahhoz is lehet baromira ragaszkodni. Tud az ember roppantul csökönyös lenni. Miért is? Mert ragaszkodik a régi bevált és sok-sok erőfeszítést igénylő szokásaihoz, elképzeléseihez.

És ekkor máris előállhat az egyet nem értés, a vita, aztán veszekedés, de akár tettlegesség is.

Aki jobban képes ragaszkodni az "igazához", többnyire az fejlődött lassabban. Nem mindig, de többnyire.

Tapasztalataim szerint.

Egyszóval egyik fél (mentálisan) elhúz a másik mellett...meghaladja a másikat... s azt lehet látni, hogy régebbi közös útjuk különvált. Már egyéni és egymásétól eltérő úton járnak. Ez pedig a szakadékot növeli köztük, amely által létrejöhet az elidegenedés.

Ez persze csak a véleményem.

Akár egyezhetne is a véleményünk, Yoda mester, csak én nem fejlődésről, hanem változásról (ami, lássuk be, nem feltétlenül fejlődés), és nem az üteméről, hanem az irányáról szoktam beszélni.

Mindenki változik. Naponta érnek új ingerek, új behatások, élmények minket, amik óhatatlanul formálnak, alakítanak minket. A bajság akkor kezdődik, ha két egymással élő ember nem azonos irányban változik. Márpedig óhatatlanul ez történik, ha napi szinten nem szánnak elég időt egymásra, nem figyelnek a másikra, ha nem ápolják a kapcsolatot.

A többi nagyjából stimmel az okfejtésedben.

A verő legyen veled.