Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyen esetben megoldás a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyen esetben megoldás a közös vagyon?

Figyelt kérdés

26 éves nő vagyok, dolgozom de sajnos 5-6 hónapja haza kellett költöznöm a családomhoz.

A párom 25 éves, még tanul, sohasem dolgozott. 2, 5 évet éltünk együtt az én albérletemben mielőtt haza kellett költöztünk.

Már akkor felmerült a közös lakás gondolata, de az utolsó pillanatban megijedtem. Nagyon vágyom a házasságra és a családalapításra, a párom nem igazán, sőt.

Mikor szóba került, mindig azt mondta, hogy majd meglátjuk, meg házasodhatunk és szülhetek 40 felett is. Ezt elmondtam neki, hogy nem akarom,ezért se mentem bele a közös lakás vásárlásába.

De nagyon kevés a pénzem hitellel együtt 10 millió forintom van, muszáj lenne még most vennem legalább valami picit, amíg ér egy keveset a pénzem.

A párom anyja hozzátenne az én pénzemhez ugyanannyit, de ez ugye már nem csak az én lakásom lenne. Megbeszéltem a párommal, hogy ezt csak akkor lépjék meg, ha 4 éven el akar venni, mert nem szeretném megvárni, hogy elsuhanyjon mellettem az élet és ne legyen már lehetőségem családot alapítani. (Nem tudom miért ilyen fontos nekem, kérlek erre a részére ne térjetek ki, tudom, hogy a "házasság csak egy papír" és nem kell, hogy mindenkinek gyereke legyen, de én szeretném mindkettőt.)

A kapcsolatunk minden más szempontból szinte idilli.

A kérdésem adott, ti mernétek ebben az esetben közösen vásárolni egy nagyobbacska lakást, vagy csak a saját pénzetekből vennétek egy aprócskát, ami viszont csak a tiétek?


2019. jan. 2. 08:40
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Saját lakás, ha szétmész a pároddal netalántán megy a per és az osztoszkodás, ha van saját lakásod befektetésnek is jó pl kiadod albérletbe miközbe a pároddal máshol laksz a nagyobba.
2019. jan. 2. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Én vennék inkább egy kisebb lakást. Már csak azért is, mert ha van közös vagyon, sokkal nehezebben fogsz kilépni egy sehova sem tartó kapcsolatból 10 év múlva, így viszont lenne egy biztos pont az életedben, ami nem függ senkitől. A párodban nem bíznék ennyire, ahol ultimátumokkal kell elérni a házasságot meg gyereket, ott jobb is nem erőltetni az egészet, annyit érsz el vele, hogy elvált (esetleg elvált anyuka) leszel, semmi többet.
2019. jan. 2. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Nos, adott helyzetben tényleg csak akkor érdemes befektetni a közös lakásba, ha a párod is hosszútávra tervez veled.

Meg kellene ezt beszéld a pároddal, hogy neked ez fontos s megoldást kell keresni rá. Nem azt mondom erőltesd rá, az nem megoldás.


Személy szerint semmit nem szeretek ami közös, de ez az én véleményem.

2019. jan. 2. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

A kapcsolat addig idilli, amíg homokba dugod a fejed, hogy a céljaitok nem egyeznek. Ő nem akar házasodni, és nem akar gyereket. Te viszont igen. Itt nincs kompromisszum, hogy hétfőn, kedden, és szombaton házasok vagytok és van gyerek, a hét többi napján meg nincs, csak együtt éltek.

Úgyhogy közös ingatlanban nincs értelme gondolkodni.

De 26 évesen jobb lenne kihúzni a fejed a se... a homokból, és keresni olyan partnert, aki készen áll arra, hogy elköteleződjön és családot alapítson. Egy átlagos 25 éves fiú még élni, utazni, bulizni...És csajozni akar.

2019. jan. 2. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
89%

Nem vállalnék sem anyagi sem életközösséget azzal, akivel a távlati célok ennyire nem egyeznek. Gondolom neked a házasság és család fontos, hogy 30 évesen már meg legyen (szerintem tök reális), ő meg rakna ebbe 10 év csúszást, mert gondolom addig bármi lehet. Én beszélnék vele, hogy bírlak cicafül, meg nagyon szeretlek, de én akkor lassan megyek. Aztán vagy jön veled úgymond vagy nem, de ha most még kilépsz, akkor lesz egy kis lakásod ahol lakhatsz és még 40 alatt is bőven lehet családod.

32/f

2019. jan. 2. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Jók a válaszok, egyetértek velük. A közös ingatlan akkor is rizikós, ha egyeznek a céljaitok (hiszen látjuk, mennyi válás van), de így meg egyenesen öngól. Az is egy opció, és szerintem nem is rossz, ha veszel egy pici lakást és kiadod.
2019. jan. 2. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
76%

Aki 25 évesen nem akar gyereket a barátnőjétől, az 35 évesen még simán akarhat. De aki azt tudja mondani, hogy szüljön a csaj 40 felett?!!! Az nagyon nincs képben a világ dolgaival.


Szerintem komolytalan ez a kapcsolat a fiú részéről, tudja, hogy a gyerek elköteleződést jelentene, és ő még nem akar elköteleződni, csak kényelmesebb neki veled lenni, mint vadászgatni. Vannak ilyen férfiak, akik hintáztatják a barátnőt, aztán ha megunják, lelépnek.


Amúgy jól látod: 30 fölött csökkennek az esélyek, 35 fölött már igen nehéz olyan férfit találni, aki nem elvált, nincs gyereke, nem csóró, nem igénytelen, stb. Szóval szerintem ha családot akarsz, akkor most kell megkeresned az erre alkalmas társat. Még akkor is, ha csak 30 felett akarsz szülni.

2019. jan. 2. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Vegyél egy saját kisebb lakást, aztán, ha komolyodik a srác, nézhettek közös otthont.
2019. jan. 2. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!