Jogosan érzem magam szomorúnak, dühösnek? Az én hibám lenne, vagy tényleg több időt érdemelnék?

Amikor összejöttem, majd összeköltöztem párommal, tudtam, hogy számítógépes játékfüggő.

Nem is lenne vele bajom, viszont úgy érzem a kapcsolatunk rovására megy. És megígérte, hogy nem fog.

Volt egy nagyon rossz időszakunk (ami kb. fél évet jelent), ahol napi 8-12 órát játszott munka után. Ergo hazajött, evett, és játszott is. Hétvégéken felkelt, játszott, evett, játszott, és aludt...napi 20-30 percet kaptam.

NAGYON nehezen kijött ebből, mert felidegesítették, és teljesen abbahagyta a játékot hónapokra. Nem viccelek, álmaim hónapjai voltak. Újra randiztunk, hozzámért, figyelt rám...boldog voltam.

Majd újra elkezdődött. Eleinte figyelt rám is, és rendesen beosztotta az idejét. Volt ideje rám, a játékra, nem volt semmi baj. Napi 3-5 órában el tudom foglalni magam. Viszont ez megint átfordult a fentebb leírtakba.

Az ok, hogy ma teszem fel ezt a kérdést az, hogy annyira belebambult a játékba, hogy nem hallott, ahogy segítségért kiáltozom.

Elvágtam a lábam borotvával. 10 percnyi sikítozás után nagynehezen kimásztam a fürdőből, enyhe vércsíkot húzva magam után. (3 méterre van a fürdő az asztalától...teli torokból sikítottam.) Majd könnyes szemmel mondtam neki, "köszönöm, hogy ennyire figyelsz rám". A válasza annyi volt, hogy "játszom...azt hittem itthon biztonságban vagy", és játszott tovább. Egy sebtapasz elég volt, csak rossz helyen vágtam el. De nagyon rosszul esett, hogy nagyobb bajom is lehetett volna, és meg sem hallott.

(Hozzáteszem, hogy nagyon rossz a családi hátterem, mindig egyedül éreztem magam, és ő mentett ki onnan.)