Azért nem keresek kapcsolatot, mert félek a közös jövőtől, és az együttéléstől. Hogyan lehetne változtatni ezen?

Többedszer állok neki a kérdésnek, kicsit összeszedetlen lesz, de a probléma adott.

Rögtön az elején leszögezem: 24 éves srác vagyok, szüleimmel élek. Anno elrontottam az életem, emiatt csak egy érettségim van. Most 3 év után eljutottam oda, hogy van jogosítványom, autóm, és elkezdtem munka mellett egy esti képzést csinálni, szóval mondhatni szép lassan elkezdtem egyenes irányba terelni az életem.

Viszont ilyenkor belegondolok, hogy hová is vezet a jövőm.

Sosem volt még barátnőm, a lelkem mélyén szeretnék, csak rettentően zárkózott vagyok, és emiatt tartok kicsit az egésztől. Néha merengek egy kicsit, hogy mi lenne, ha lenne valakim, és a távoli jövő, meg az összeköltözés része egy borzalmas fekete lyuk számomra. Lehet, hogy csak azért, mert még nem ismertem meg, és csak ezért nem tudnám elképzelni, hogy miképp élnénk együtt, erre sajnos nem tudok rájönni.

Talán a legnagyobb stop tábla ebben az egészben az, hogy nem szeretnék gyereket vállalni a jövőben. Ezzel rögtön leszűkül a kör borzasztóan, és belefutok egy 22-es csapdájába, mert manapság gyerektámogatás nélkül lakáshoz jutni lehetetlen, albérletbe meg nem szeretnék menni, egyrészt mert szeretnék a szüleimmel minél több időt tölteni, másrészt ha be lennék egy panelba zárva, szerintem megőrülnék, harmadrészt (talán ez a leglogikusabb indok, amikor nem kifogást keresek): van az udvaron egy nagy melléképület, amit tökéletesen be tudnék rendezni műhelynek, és a későbbi vállalkozásom alapja is lehetne, mert egy stabil, robosztus épületről van szó, csak tárolónak van használva, az meg kellemetlen lenne, ha az albérletből járnék haza a szüleimhez, mert az udvarukon van a műhely. Ez így nagyon vad, és távoli dolognak tűnik hogy majd az udvaromon lesz a "munkahelyem", és ennek a megvalósítása sem holnapután lesz, de én általában lassan, apránként haladok előre a céljaim felé, folyamatosan tervezgetve, és lassanként felépítve.

És akkor itt jön az, hogy miért is félek a kapcsolattól: ebbe a jövőképbe nem tudok, vagyis inkább nem akarok belekényszeríteni senkit. Nyilván a másik fél részére is kellemetlen ha kettejük mellett ott vannak a szülők is, akikkel együtt kell lakni, viszont így jelen pillanatban nem tudom, milyen opció lenne számomra a legmegfelelőbb.

Hagyjam ezt a párkeresést ezzel a jövőképpel a fenébe, vagy próbáljak meg valamiféle kompromisszumokat kötni magammal, és ha igen, milyeneket?

Jöhet igazából hideg-meleg, nagyon kíváncsi vagyok mások véleményére. Évek óta ki akartam ezt ide írni, de talán most tudtam a legösszeszedettebben megfogalmazni a gondolataimat.