Van jövője ennek a kapcsolatnak?

4 éve vagyunk együtt, fél éve költöztünk össze.

Talán a gondok ott kezdődnek, hogy teljesen más családi háttérrel rendelkezünk. Az én családomban mindenki keményen megdolgozott, azért amije van, teszünk azért, hogy elérjük céljainkat, engem is így neveltek. Párom szülei dolgozgattak életünk során, amikor éppen volt munka. Ha nem volt nem igazán erőltették magukat, hogy legyen, inkább nem ettek, de persze a TV előtt ülni kell. Párom így nőtt fel. Amikor megismertem még az egyetemen úgy gondoltam, hogy ő szeretne ebből kitörni. Összeköltöztünk, de hamar szembesülnöm kellett azzal, hogy talán mégse akar annyira "normális" életet élni. Ő abbahagyta az egyetemet, de nem volt hajlandó elmenni 8 órába dolgozni, mert ő "nem ér rá". Én egyetemre jártam, mellette 8 órába dolgoztam. Ha nem főztem, inkább napokig nem evett. Kitalálta, hogy ő újra tanulni fog, de akkor ennyit se fog tud dolgozni. Most, hogy már nem járok egyetemre, már jól keresek attól tartok, hogy arra hajaz, hogy majd én eltartom, de én vagyok erre hajlandó, hiszen a saját lustasága miatt kellett otthagynia az egyetemet. Teljesen elhagyta magát, se sport, se hobbi. Amikor megkérdezem, hogy miből akarja a majd a számlákat fizetni, vagy miből telik majd az egyetemre, akkor felháborodik, hogy ne zaklassam ilyenekkel. Én már teljesen kétségbe vagyok esve, hogy így nincs jövőnk, akármilyen tökéletes is volt a kapcsolatunk az összeköltözés terve előtt. Rengetegszer próbáltam vele beszélni erről, de csak kifakad, hogy tudja azt, hogy ő egy szar ember, de nem tud vele mit kezdeni. Mivel ösztönözhetném? Van-e értelme ezt folytatni két ilyen különböző világszemlélettel? A családom és a barátaim imádták őt, de már ők is azt mondják, hogy hagyjam ott őt, mert tönkreteszem magam, de én meg úgy érzem cserben hagynám. Sokszor érzem már azt, hogy jó lenne ha egy, olyan férfi lenne mellettem, aki mellett nőnek érezhetem magam. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy egyedülálló anya a gyerekével.