Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Hogy is megy a leánykérés?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy is megy a leánykérés?

Figyelt kérdés

Nos a lényeg annyi, hogy nem vagyunk túl régóta együtt a barátnőmmel és apósomékkal nem túl jó a viszonyunk. Biztos vagyok benne, hogy a barátnőm is tart egy kicsit attól, hogy nem gondolom elég komolyan, ahogy apósomék meg méginkább remélik, hogy ennek hamar vége lesz. Na először leszögezném, hogy nem elhamarkodott döntés és a negatív kommenteket mellőzzétek!! A kérdésem, hogy hogy is kérjem meg a kezét? Én úgy gondoltam, hogy egy vasárnapi nap átmegyek, elmegyünk templomba, ahogy szoktunk, utána leülünk ebédelni, majd ebéd után, amikor ott vannak após-pajtásék is, letérdelek elé és megkérem, hogy kösse össze velem az életét. Egy a bökkenő... Veszek egy karika-gyűrűt, eljegyzési gyűrűt, most tökmindegy milyen gyűrűről beszélünk, a lényeg, hogy veszek egy gyűrűt. Akkor egy párt vegyek? Mikor felhúzom az ujjára, ha igent mond, akkor vegyem elő zsebből az enyémet és húzzam fel magamnak is, vagy hogy? :D Nem nagyon tudom, hogy mi a szokás. Magamnak ne is vegyek, és majd lesz később, vagy mi legyen? Előre is köszönöm a válaszokat! :)


Üdv: Egy 21 éves srác.



2015. márc. 5. 09:28
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
65%
Szerintem felesleges egyből karikagyűrűt venned, hogy neked is legyen egy. A vőlegényem anno nekem egy köves eljegyzési gyűrűt adott, és a karikagyűrűket együtt fogjuk kiválasztani. Fontos, hogy mindkettőnknek tetszen, és a méret is jó legyen, hiszen életünk végéig azt fogjuk hordani jobb esetben. Én erre szavaznék, hogy vegyél egy szép köves gyűrűt, azzal kérd meg, aztán közösen vegyétek meg a karikagyűrűket.
2015. márc. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
69%

A világból kiszaladtam volna, ha apám-anyám előtt kérték volna meg a kezem...

Eleve ha még akkor, amikor együtt laktam velük.


De...

ha ismered rendesen a barátnődet, ezek nem olyan kérdések, amiket ismeretlenek segítségével kellene eldöntened. Ha ismered, tudod, hogy mit szeretne.

2015. márc. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
0%
Szerintem apóstól is meg kellene kérned a lánya kezét. Bár félő, hogy ha nem is rondán, de nemet mond. Vagy előbb a lánya kezét. De ha netán apósék morcosak lesznek, akkor elrontod a lánykérés (illetve ők) és nem lesz szép az élmény. Lehet, hogy kettesben kellene és utána nekik is bejelenteni egy ebédkor. Szerintem többféle szokás van. Én úgy gondolnám, hogy először egy db gyűrű kellene, ami nem karika. Azzal kéred meg a kezét. Amikor pedig esküvő lesz, akkor azt már közös kasszából mindkettőtöknek veszitek úgy, hogy közösen is választjátok ki. Sokszor az esküvő nem következik be a lánykérés után még sokáig, néha soha. Szerintem kár lenne sok pénzt kidobni így előre. Főleg hogy én a menyasszony helyében szeretnék én is dönteni arról, hogy majd milyen legyen a karikagyűrű.
2015. márc. 5. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
77%

Igy sem kedvelnek. Rovid ideje vagytok egyutt. Fiatal vagy.

Terdelj le, aztan ulepednel fogva fog apos kivagni a hazbol.

2015. márc. 5. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
69%

figyelj gondolom ha meg akarod kérni akkor ismered, hogy neki köves gyűrű tetszene v rögtön karika

meg úgyis együtt éltek nem?! :D

2015. márc. 5. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 A kérdező kommentje:
De igen, előttük kell megkérnem, mert így láthatják, hogy komolyan gondolom. Nem fogok engedélyt kérni apósomtól, mert nemz ő dolga. A barátnőm nagyon befolyásolható részükről és, ha itt nemet mond miattuk, akkor később se menne, ha pedig igent és ellent tud mondani nekik, ha netán ők morciznak, akkor örülök. A kérdésem az volt, hogy két darab gyűrűt vegyek e és milyet. Az egyik válaszoló által már addig eljutottam, hogy egy darab gyűrűt fogok csak venni, amit neki fogok felhúzni (ha igent mond) és majd később elmegyünk együtt, hogy megvegyük, amelyik valóban teljes mértékben tetszik nekünk. Ettől függetlenül még érdekel, hogy EZZEL KAPCSOLATOSAN, kinek mi a véleménye és várom a válaszokat a továbbiakban is! :)
2015. márc. 5. 09:41
 7/35 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó előtti: Ha apósom kirúg és a barátnőm nem támogat, nem áll mellém, akkor ennyit is ért az egész! :)
2015. márc. 5. 09:43
 8/35 anonim ***** válasza:
44%
Én is egy darab köves gyűrűvel lettem megkérve, a karikát pedig együtt választottuk. Szerintem ez így normális, én legalábbis elég furán néztem volna a férjemre, ha a agy kérdés után előkap egy újabb gyűrűt és azt felhúzza magának. :D
2015. márc. 5. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
0%
Egyreszt 2 gyuru az eskuvon kell. Baratnod kezet egy koves gyuruvel kell megkerni. Ha komolyan gndolod, utanajarhatnal a dolognak... Masreszt az "apos-pajtas"-nal kikoptem a reggeli kavemat, ennel posztobbat nem is irhattal volna. Ha "apospdek" ne kedvelnek, valoszinuleg barratodnek is kellemetlen az otthoni legkor. Erre te a nagy szerelemnben rateszel meg egy lapttal?
2015. márc. 5. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 A kérdező kommentje:
Igen, ez számomra is elég viccesnek tűnt belegondolva :D Szóval azt mondjátok, hogy kérjem meg a kezét egy eljegyzési köves gyűrűvel, aztán később elmegyünk és veszünk egy-egy karikagyűrűt magunknak. :)
2015. márc. 5. 09:49
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!